Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Fontos határidő közeleg az autósok számára

Biztosítás2023. dec. 27.MTI
A rovat támogatója:

December 31. fontos határnap a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet az MTI-vel azt közölte: piaci becslések szerint csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását.

Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a szövetség.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke hangsúlyozta: azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik időben intézkedtek az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2024. február 29-ig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség jelezte azt is, hogy az elmúlt hetekben 7-8 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében.

Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kell befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, tavaly év végén 283 ezer forint volt.

Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.

A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2023 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már 476 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető - közölte a FBAMSZ.