Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Garantiqa: 600 milliárd forintnyi kkv-hitel kihelyezését lehetővé tevő program indul

Biztosítás2024. okt. 7.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Összesen 600 milliárd forint összegű hitel felvételéhez segítheti a magyar kis- és középvállalkozókat a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az InvestEU program keretében nyújtott garanciavállalása. A közvetlen uniós viszontgarancia mellett igényelhető termék elsőként a CIB Bank, az MBH Bank és az Oberbank ügyfelei számára teszi elérhetővé és olcsóbbá a fejlődésüket szolgáló, versenyképességüket erősítő finanszírozást. A most indult garanciaprogramprogram a várakozások szerint 17 ezer hazai kkv új hitelhez jutását segítheti.

Magyarország célja, hogy 2025-ben a GDP-arányos növekedés 3-6 százalékos legyen. Ez elképzelhetetlen az itthon működő vállalkozások több, mint 90 százalékát kitevő, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazó kis- és középvállalkozói szektor fejlődése nélkül.

Bár a 2020-as évek folyamatos válságait (covid, energia- és inflációs válság, háború) jól kezelték a hazai kkv-k, a szektor továbbra is forráshiányos. A beruházások beindításához szükséges (piaci vagy támogatott) hitelforrásokhoz való hozzáférést nagyban könnyíti meg a garanciaintézmények munkája: kezességvállalásukkal a vállalkozások sokkal szélesebb köre válik hitelképessé, vagy kap kedvezőbb feltételek mellett kölcsönt. 

Magyarország 2023-ban Európa legszélesebb kkv-kat támogató garanciaprogramját működtette: a kezességvállalások aránya a GDP 4,4 százalékát tette ki, ami több, mint négyszerese az EU-átlagának

– emlékeztetett Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára.

Az eddig döntően állami viszontgarancia mellett nyújtott kezességvállalási termékkör most új, közvetlen uniós forrás felhasználásával elérhető garanciatermékkel egészül ki.

Az Európai Bizottság és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása révén az InvestEU program keretében a Garantiqa fennállásának legnagyobb nemzetközi hátterű garanciaprogramját indítja el.

A megállapodásnak köszönhetően a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében, az Európai Unió 95 százalékos viszontgaranciájával a Garantiqa 1 milliárd euró összegben vállalhat kezességet, amivel 2028-ig összességében 600 milliárd forint értékű finanszírozás válik elérhetővé a magyar kkv-k számára.

A program különlegessége ráadásul, hogy 17 ezer olyan hazai kkv kaphat benne banki finanszírozást, amelyek eddig erre nem számíthattak.Az InvestEU feltételrendszere szerint a budapesti vállalkozások maximum 2,2 millió, a vidéki kkv-k maximum 3 millió eurónak megfelelő összeghatárig igényelhetnek a Garantiqa kezességvállalásának köszönhetően piaci forrású banki hitelt. A tervek szerint elsősorban a hazai kkv-k beruházásait támogató konstrukciókhoz kapcsolható majd az InvestEU garancia, ám lehetőség van likviditási és forgóeszköz-finanszírozás támogatására is felhasználni a kezességvállalást. 

Az InvestEU program keretében kiemelt hangsúlyt kap a digitális és a zöld átállást támogató projektek finanszírozása, az agrár- és élelmiszeripari cégek hatékonyságnövelése, a beszállítói szerepvállalás és az innováció, valamint a termelékenység növelése.

A program feltételrendszere hozzásegít a magyarországi felzárkóztatási régiók lemaradásának csökkentéséhez, a vidékfejlesztéshez. 

Az InvestEU programnak köszönhetően, partnereink, a CIB Bank, az MBH Bank és az Oberbank bevonásával újabb kedvezményes feltételeket kínáló kezességvállalási terméket tudunk biztosítani a magyar vállalkozások számára.

– nyilatkozta Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, az InvestEU partneri kör hamarosan további pénzintézetekkel bővül majd. 

A szakember a vállalat eredményei kapcsán kiemelte:

A Garantiqa az elmúlt hónapokban a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak folyósított hitelek 80 százalékának felvételét segítette kezességvállalásával, az év első 8 hónapja alatt 890 milliárd forint hitel kihelyezését tette lehetővé közel 20 ezer hitelszerződésben, amivel 187 ezer munkahelyet támogatott. Mára a 2 600 milliárd forintnyi kezességvállalási portfoliónk 3 300 milliárd forintnyi kkv-hitelt támogat, ezzel minden második, a szektort érintő hitel mögött ott áll a Garantiqa. Kezességvállalásunknak köszönhetően a vállalkozások szélesebb körben férhetnek hozzá kedvező államilag támogatott hitelekhez.

Az európai uniós szintű InvestEU Alap célja, hogy közel 400 milliárd eurónyi beruházást segítsen elő a 2021–2027 közötti időszakban. Az InvestEU uniós költségvetési garanciát nyújt az implementációs partnerek számára kockázatvállalási kapacitásuk növelése érdekében, ezzel hozzájárul az állami- és magánbefektetések mozgósításához.