Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hiába a biztosítás, ha nincs nálunk a papír - Holnaptól él a kötelező e-roller biztosítás

Biztosítás2024. júl. 15.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére.

A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni. Ennek elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.


Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nem rendelkezünk információval), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni

– emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. 

A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.

Igazoltatás – sok a nyitott kérdés

A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel.

Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással.

A személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről.

Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége.

A FBAMSZ szakértője hozzátette: „A jelentős mértékű díjeltérések miatt a rollerek tulajdonosainak mindenképpen célszerű a különböző ajánlatokat összehasonlítaniuk, amire a biztosítási alkuszok egyszerűen és gyorsan elérhető kalkulátorai akár online, akár személyes formában rendelkezésre állnak.”