Netrisk: hosszúhétvége-cunami hajtja az utazásokat, a biztosítás díjak kettős képet mutatnak
BiztosításHárom hosszú hétvége és a kedvező árfolyam is lendületet ad tavasszal az utazási piacnak. A Netrisk adatai szerint idén a húsvéti ünnepek alatt 12 százalékkal több utasbiztosítást kötöttek, mint egy évvel korábban, az utazási szempontból átlagos időszakokhoz képest pedig 66 százalékkal nőtt a kötések száma. A díjaknál ugyanakkor kettős kép rajzolódik ki: az egy főre jutó átlagos napi díj 740 forint volt, ami a tavalyi húsvéthoz képest gyakorlatilag stagnálást jelent. Az idei első negyedév 920 forintos átlagához viszonyítva viszont 20 százalékos csökkenést jelent. Húsvétkor ugyanis jóval többen választottak közeli, európai célpontokat, miközben visszaesett a drágább biztosítási díjú ázsiai és távolabbi utak aránya.
Idén tavasszal két hónapon belül három hosszú hétvége került a naptárba, a húsvéti hétvége után, a május 1-jei, valamint a pünkösdi ünnep is többnapos pihenésre ad alkalmat, ez pedig az utasbiztosítási piacon is látszik - derül ki a Netrisk összeállításból.
A Netrisk adatai szerint már az idei húsvéti időszakban 12 százalékkal több utasbiztosítást kötöttek, mint egy évvel korábban. Egy átlagos, utazási szempontból nem kiemelt időszakhoz képest pedig 66 százalékkal nőtt a kötések száma, az idei húsvét éves szinten is még erősebb utazási hullámot hozott. A húsvéti időszakban a magyar utazók döntő többsége, 92 százaléka egyébként Európán belül maradt. A legnépszerűbb országok között az első helyen Olaszország állt 19 százalékos részesedéssel, ezt Ausztria követte 14 százalékkal. Szlovénia és Horvátország egyaránt 8 százalékot képviselt az utazási célpontok között.
A húsvéti időszakban hagyományosan erős az európai, azon belül is a közeli országok iránti kereslet. Idén ez még markánsabban látszott: az utazók jelentős része autóval vagy rövidebb repülőúttal elérhető célpontokat választott. Ebben a naptárhatás mellett a közel-keleti háborús helyzet és a légiközlekedéssel kapcsolatos bizonytalanságok is szerepet játszhattak
– mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.
Stagnáló díjak
A szakember azt is elmondta, hogy az utasbiztosítások díját több tényező is befolyásolta.
Az egy főre jutó átlagos napi utasbiztosítási díja idén húsvétkor 740 forint volt, ami éves szinten stagnálásnak tekinthető.
Az év első negyedévéhez képest ugyanakkor 20 százalékkal alacsonyabb volt az átlagos napidíj, hiszen január–márciusban 920 forint volt az egy főre jutó napi átlag. Ennek háttérében elsősorban szezonális és úti cél szerinti összetételhatás áll: húsvétkor többen utaztak olcsóbb, közelebbi, jellemzően európai célpontokra, míg az év első hónapjaiban nagyobb arányban szerepelnek a drágább biztosítási díjú egzotikus utak és síelések.
Sokan indulhatnak útnak a mostani és a pünkösdi hétvégén
A Netrisk szerint az utazási kedv a következő időszakban is erős maradhat.
A május 1-jei hosszú hétvége újabb élénk utazási időszakot hozhat, különösen a közeli európai célpontok iránt.
Az időszak tavaly is erős volt: akkor a május elsejét magában foglaló 4 napban egyébként kétszer annyi utasbiztosítást kötöttek, mint egy átlagos tavaszi héten ugyanennyi idő alatt. A legtöbben Olaszországba, Ausztriába és Horvátországba mentek.
Idén a nyári szezonra készülők számára kedvező körülmény lehet az euró árfolyamának alakulása is. Aki már biztos az úti célban, annak érdemes lehet időben lefoglalnia az utazást és gondoskodnia a megfelelő utasbiztosításról is, különösen akkor, ha családdal, autóval vagy repülővel indul útnak.
2026-ban eddig egyébként közel 12 százalékkal többen kötöttek utasbiztosítást éves szinten, az átlagdíj pedig 11 ezer forint volt, ami 4 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi év azonos időszakához képest.
Besnyő Márton kiemelte, hogy az utasbiztosítások díjai marginális tételt jelentenek az utazási kiadásokhoz, illetve egy esetleges káreseményhez köthető kiadásokhoz képest, legyen szó például autószállításról, vagy kórházi ellátásról. Ezért érdemes minden út előtt biztosítást kötni.
Az utasbiztosítás kiválasztásánál számos tényezőt érdemes szem előtt tartani: másfajta biztosításra van szükség egy búvártúrához és másra egy buszos városnézéshez.
Az sem mindegy, hogy mivel utazik valaki, egy autós útnál érdemes assistance-szolgáltatással kombinált utasbiztosítást kötni, amely megoldást nyújt az esetleges műszaki hiba esetére. Ezért érdemes a különböző ajánlatokat összehasonlítani és az adott utazáshoz a legmegfelelőbbet választani.

