Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Netrisk.hu: aktívan indult az év végi kötelezőkampány

Biztosítás2022. nov. 14.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.

A kgfb-kampány kezdetére mind a 12 érintett biztosító új tarifát hirdetett.

A vezető online biztosításközvetítő portálnál eddig lezajlott mintegy 7 000 tényleges megrendelés közel 80 százaléka azonban három biztosító: a Genertel, a Generali és a K&H termékeit érintette.

Őket követi szerződésszámban a Signal és az Allianz. A legnagyobb arányban eddig 18-19 éves gépjárművekre kötöttek szerződést,  és a nemek eltérő érintettségét jelzi, hogy az összes szerződéskötő 69 százaléka volt férfi.

A legtöbb ügyfél idén is számos kedvezményt tud érvényesíteni a kedvező éves díj elérése érdekében.

Jelenleg már az ügyfelek 93 százaléka választja az éves, egyösszegű díjfizetés lehetőségét csökkentett díjösszeg fejében, ez az arány még a tavalyi 92 százalékos mértéket is meghaladja.

További megtakarítás érdekében ugyancsak jelentős többség választja az elektronikus díjfizetési formát: a csekket kérők aránya egy év alatt 16-ról 11 százalékra apadt.

Idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amelynek fejében az ügyfél vállalja, hogy a biztosítóval történő kapcsolattartást nem postai úton, hanem elektronikusan végzi

– mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

További biztosítók alkalmazzák a tavaly elterjedt kezdeményt, amely a téli-nyári gumik használata után jár. Egyes biztosítók idén jutalmazzák azt is, ha a napi munkába járás során az autó futása nem ér el egy bizonyos mértéket (ingázók kedvezménye). Emellett új elemnek számít az a kedvezmény is, amelyet akkor kap az autós, ha megadja az autója aktuális kilométeróra-állását.

A díjemelkedés mértéke a különböző szegmensekben igen eltérő lehet. Egyes autósok akár 40 százalék feletti díjemelkedéssel is szembesülhetnek, míg mások enyhe díjcsökkenést tapasztalhatnak. Emiatt is mindenképpen célszerű összehasonlítani, hogy melyik biztosító mit kínál, és milyen kedvezményeket vesz figyelembe a következő éves időszakra.

Az első néhány nap kötési számai azt mutatják, hogy a bekövetkezett áremelkedés miatt az idei kampányban a vártnál aktívabbak az érintett gépjármű-tulajdonosok. Amennyiben ez a trend a kampány teljes időszakában érvényesül, év végével a személygépkocsi kategóriában összesen akár 60 ezer felett alakulhat a biztosításváltások száma

– jelzi előre a Netrisk szakembere.

Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék: jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak.

Ennek eldöntésében fontos szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíjnak, amit az érintetteknek november 11-ig kellett megkapniuk. Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb érdeklődjön biztosítójánál. Érdemes figyelni arra, hogy aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt.