Romániában bevonták a legnagyobb biztosító működési engedélyét

Biztosítás2021. szept. 18.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Romániában a pénzügyi felügyelet bevonta a legnagyobb biztosítótársaság, a City Insurance működési engedélyét, miután a vállalat nem tett eleget a hatósági tőkeemelési kéréseknek - adta hírül a román közszolgálati rádió.

A biztosítótársaság júniusban került hatósági felügyelet alá, akkor vállalta, üzleti tervet mutat be arról, hogy képes finanszírozni további működését és eleget tenni a kártérítési követeléseknek. A román hatóságok tőkeemelést is vártak a biztosítótól, de ez nem történt meg: a felügyelet a múlt héten közölte, hogy a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót. Most a felügyelet bevonta a biztosító működési engedélyét, amely így már nem köthet új szerződéseket az ügyfelekkel.

A pénzügyi felügyelet a működési engedély bevonása mellett elutasította az üzleti és az átszervezési tervet, fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, valamint elindította azt az eljárást, amely alapján kéri a bíróságtól a csőd megállapítását. A román törvények szerint ezt ugyanis csak az illetékes bíróság mondhatja ki.

Romániában a biztosítottak állami garanciaalapjához nyújthatják be kárrendezési igényeiket, de az csak a csőd megállapítása után fizethet. Mivel a bírósági eljárás elhúzódhat, a román hatóságok társadalmi vitára bocsátottak időközben egy olyan jogszabálytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az állami garanciaalap a kárrendezési igényeket elkezdhesse fizetni már a működési engedély bevonásáról szóló rendelkezésnek a hivatalos közlönyben való megjelenésétől számított hatvan nap után.

A fokozottan koncentráltnak számító román biztosítópiacon ez már a negyedik csőd lehet, miután 2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, tavaly pedig a CertAsig ment tönkre.

A City Insurance a Vivendi International S.R.L román vállalat tulajdonában van, amely mögött a román sajtó szerint Adrian Nastase volt román miniszterelnök sógora, Dan Odobescu áll. A City Insurance az elmúlt években gyorsan növekedett, kihasználva az addigi két legnagyobb biztosító csődjét. A cég főleg a gépjármű-felelősségbiztosítások piacára összpontosított, ahol 45 százalékos részesedést szerzett, de a teljes biztosítási piacon is elsőnek számít 20 százalékos részesedéssel.