Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

MNB: Várakozáson felüli siker a márciusi lakásbiztosítási kampány

Biztosítás2024. okt. 1.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az először idén márciusban lebonyolított lakásbiztosítási kampány hatására erősödött a piaci verseny, csökkent a piacvezető biztosítók koncentrációja. Megnőtt – az ügyfelek számára az átláthatóságot, összehasonlítást segítő – online alkuszok szerepe, s emelkedett a jobb ár-érték arányt kínáló fogyasztóbarát otthonbiztosítások értékesítési aránya. Az ügyfelek erősödő tudatosságát jelzi, hogy csökkenhetett az alulbiztosítottság, s növekedett az ingatlanok biztosítási fedezete. A lakásbiztosítások száma a felmondási lehetőség ellenére sem csökkent, és (bár végleges értékelés csak az év végi adatokból adható), már most látható, hogy a lefedettség nőtt.

Minden elváráson felüli aktivitást hozott az idén márciusi rendkívüli lakásbiztosítási kampány.

A biztosítói adatszolgáltatások alapján a hazai teljes lakásbiztosítási állomány 20 százaléka, áprilisig több mint 640 ezer szerződés megmozdult. Ebből 330 ezer szerződés esetében kezdeményezték az ügyfelek új lakásbiztosítás megkötését, 310 ezer esetben pedig eddigi szerződésük átdolgozását.

Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták tehát eddigi biztosítási szerződésüket is, csökkentve ingatlanuk alulbiztosítottságát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes várakozása szerint a kampány kiélezheti az ügyfelekért folytatott eddigi lanyha piaci versenyt, oldhatja a piacvezető biztosítóknál lévő szerződésállomány koncentrációját, aktivizálhatja a „kihívó” kisebb biztosítókat és az online közvetítőket, illetve – legalább ennyire lényeges szempontként – erősítheti a fogyasztók biztosítási tudatosságát.

Járulékos pozitív eredményt hozna, ha az összes ingatlanra vetítve tovább nőne az –európai szinten eddig is magas – lakásbiztosítások aránya (utóbbi adatot éves összehasonlításban lehet majd értékelni).

A kampány beváltotta az előzetes reményeket. Csökkent a piaci koncentráció: miközben

a 4 piacvezető biztosító koncentrációja a díjbevételben 83 százaléknyi, az idei első félévi új szerződéseknek csak 63 százalékát tudhatják magukénak. Hosszabb távon a koncentráció további csökkenése várható.

A kampány erősítette az otthonbiztosítási termékek átláthatóságát és összehasonlíthatóságát is.

Az online közvetítés a kampány alatt több mint hatszorosára ugrott a korábbiakhoz képest.

Az online alkuszoknál ráadásul 10 értékesített szerződésből 3 Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) volt, ami a biztosítási díjban és szolgáltatásban közel 30 százalékos ügyfélelőnyt nyújtott az egyéb piaci biztosításokéval összevetve. 

A kampány hatása, hogy mára a díjak növekedését meghaladó kárráfordítás növekedést tapasztalunk a piacon, és az eddiginél több forintnyi biztosítási védelem jut a lakásokra. Miközben ugyanis a második negyedév végére hazai lakott egyedi ingatlanok teljeskörű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja 16 százalékkal (60,5 ezer forintra) nőtt, ehhez képest a kárkifizetések 23 százalékkal emelkedtek. A biztosítási összegek (vagyis az, hogy mennyit fizethetnek ki maximálisan kár esetén egy-egy ingatlanra a biztosítók) még ennél is jelentősebben, 24 százalékos emelkedést mutattak, amely a szolgáltatások növekedését, reálisabb újjáépítési értékeket jelezhet.

Utóbbi növekedés legföljebb részben magyarázható csak az indexálással, a további bővülés oka egyértelműen az ügyfelekért folytatott éleződő verseny.

A növekvő díjak mellett a kampány hatására az idei II. negyedévben az év első 3 hónapjához képest egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant átlagosan alacsonyabb díjjal lehetett biztosítani, ami csökkenő alulbiztosítottságot jelezhet.

Ezen belül még kedvezőbb, ennél is 12 ezer forinttal olcsóbb volt egy MFO-biztosítás éves díja. 

Járulékos pozitívumként értékelhető, hogy a lakásbiztosítások száma, a lefedettség – sokak félelmével szemben – nem csökkent a felmondási lehetőség kibővítésével, sőt növekedett.

A lefedettségre gyakorolt hatásról az éves összesített adatok fényében lehet majd értékelést adni, de egy kisebb mértékű emelkedés már most is egyértelműen látszik.

Az MNB a kampány és a piaci termékek még jobb összehasonlíthatósága érdekében ez évtől negyedévente új Lakásbiztosítási indexet tesz közzé honlapján, könnyen átlátható formában, infografikákon keresztül bemutatva a lakásbiztosítási díjának, kárkifizetéseinek, biztosítási összegeinek változásáról. Az ügyfelek piaci eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.