A forradalmi magyar szert hiányolják az orvosok, mégis be lett tiltva

Életmód2022. feb. 3.Devecsai János

Amíg tavaly nem tiltották be a forgalmazását a Solumiumot komoly sikerrel használta többek közt számos hazai fogászat is.

A fogágybetegség Magyarországon népbetegségnek számít. Vannak becslések, amelyek szerint itthon tízből nyolc felnőtt érintett.

„Amikor akuttá válik szinte elviselhetetlen fájdalommal jár. Ilyenkor pár napig még a fájdalomcsillapító sem használ. Viszont a mi fogászatunkon bevált a Solumium alkalmazása ilyen esetekben, mivel elpusztítja az összes gombát, vírust és baktériumot, olyan jól fertőtleníti a szájat, hogy a kezelés után a páciensek másnapra rendre javulásról szoktak beszámolni” – meséli Szalay Hajnalka fogorvos.

A Solumium szakmán belüli jó hírére jellemző, hogy van olyan bécsi fogorvos, aki két-három havonta átugrott Magyarországra, hogy feltöltse a Solumium készleteit.

Az utóbbi bő fél évben azonban neki és a betegeknek is csalódniuk kellett: a gyógyszertárakban ugyanis már nem tudtak hozzájutni a magyar szerhez, mivel az OGYÉI bevonta a forgalmazását.

Ez azért jelent problémát, mert Szalay Hajnalka elmondása szerint olyan szert, amely hatékonyságban felér a magyar fejlesztésű Solumium-hoz itthon nem lehet kapni.

„Az egyik ismert alternatíva, amelyet én is használtam korábban, nem csak gyengébb, de ráadásul jó pár mellékhatást is okozott, pl. ízérzés csökkenés, fogak, a nyelv elszíneződése. Ezzel szemben a Solumiumnak, amelyet jóformán napi szinten használtam öt-hat éven át, nem volt semmilyen mellékhatása”

Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik fogorvos, Csikány Csilla is a növekedés.hu-nak.

Mint elmondta: „A Solumium több százszor olyan hatékony, mint a második legjobb szájfertőtlenítő.”

Kutatások

Noszticzius Zoltánnak, a BME Széchenyi-díjas professzorának és munkatársainak a találmánya, a Solumium először 2008-ban került forgalomba. Mivel egy ígéretes magyar fejlesztésről van szó, az évek során a Semmelweis Egyetemen a tananyagba is bekerült,

sőt külön kutatások is indultak a felsőoktatási intézményben, amelyek a szer hatékonyságát vizsgálták.

 „Kísérleteink során igen kedvező eredményeket kaptunk. Fogbélelhalás modellben a Solumium a hagyományos fogbél csatorna fertőtlenítőkhöz képest nagyobb mennyiségű baktériumot pusztított el, jobban gátolta a visszafertőződések kialakulását. Más vizsgálatainkban azt is kimutattuk, hogy

a hipertiszta klór-dioxid, vagyis a Solumium hatékonyabb, mint a többi, hazánkban leggyakrabban szájfertőtlenítésre használt szer.

Mindezt laboratóriumi környezetben tenyésztett szájüregi baktérium és gomba kultúrákban, valamint pácienseken is megfigyeltük egyszeri, egy perces szájöblítést követően. A szer további előnye, hogy kevésbé toxikus, mint más szájfertőtlenítők” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Lohinai Zsolt kiemelve, hogy náluk egyelőre főként alapkutatások készültek, mesterséges kísérleti modellekben tesztelve a Solumiumot,

melyeket további randomizált, nagy esetszámú klinikai vizsgálatokkal is érdemes lenne kiegészíteni.

A kísérletes vizsgálatok mellett azt is nyomon követték, hogy más fogászati rendelőkben milyen eredményekkel használják a magyar fejlesztést. „A kollégáktól eddig csak pozitív tapasztalatokat hallottunk. Több mint tíz éve van a piacon, ha lenne vele bármilyen probléma, az valószínűleg már kiderült volna.

Sőt, olyan esetekről is hallottam, amikor a fogorvos elakadt, mert nem tudta a fertőzést megszüntetni, de a Solumiumnak köszönhetően mégis sikerült kedvező változást elérnie a betegnél.”

A betiltás oka

Ahogy korábban Noszticzius Zoltán elmondta a növekedés.hu-nak, a Solumium termékek orvostechnikai eszközként, és nem gyógyszerként voltak bejegyezve,

azért mert a szer – a szokásos gyógyszerektől eltérően –­ nem tud számottevő koncentrációt elérni az emberi szövetekben.

Ám az OGYÉI arra mutatott rá, hogy az EU Bíróság egyik ítélete alapján az Európai Unióban úgy kell értelmezni a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök definícióját, hogy a Solumium nem számít orvostechnikai eszköznek.

Kíváncsiak voltunk, hogy az OGYÉI, amikor megtiltotta a forgalmazását, vizsgálta-e, hogy a magyar piacon van-e helyettesítő termék, amelyet használhatnak a betegek. Az OGYÉI-től a következő választ kaptuk:

A szóban forgó termék esetében helyettesítő termék megjelölésének igénye több okból sem indokolt. A visszatérően is jelentkező szájüregi, illetve a garatot érintő gyulladások és egyéb kórtünetek esetén a jellemzően tüneti kezelést jelentő fertőtlenítő/gyulladást csökkentő hatású termékek használata mellett szükség lehet a panaszok kiváltó okának megszüntetésére irányuló terápiáról, erről pedig nem a hatóság, vagy maga a beteg, hanem szakorvosi vélemény dönt.

Tekintettel arra, hogy a potenciális felhasználók tünetei más és más okokra, betegségekre vezethetők vissza, és a szájüregben, garatban, orrüregben alkalmazandó, hasonló felhasználási célú termékek alkalmazási körében számos átfedés, de eltérés is lehet, így nem célravezető általában megnevezni helyettesítő terméket sem a SOLUMIUM, sem más hasonlóan tágan meghatározott alkalmazási körű termékek esetében.

Mindenesetre a növekedés.hu-nak több szakorvos azt mondta, hogy ha tehetnék, ők jó pár esetben a Solumium használata mellett döntenének.

Különösen könnyű volt a használata a gyerekeknél, mivel ők roppant érzékenyek a kellemetlen ízekre. A Solumiumnál viszont nem éreztek maró hatást

mondta el Rébay Domonkos, fogorvos.

Fertőtlenítés COVID idején

„Amikor a koronavírus járvány elkezdődött, a szakmai protokoll úgy szólt, hogy a betegeknek, mielőtt elkezdjük a kezelést, három százalékos hidrogén-peroxid oldattal kell öblögetni. Mivel a hidrogén-peroxid fertőtlenítő hatása rövid távú, rendelőmben a Solumiumot használtam a száj fertőtlenítésére.

Az alapellátásban a COVID-os és a COVID-gyanús betegeket is kezelnünk kellett.

Fogászati kezelések alatt, hiába van rajtunk maszk és védőfelszerelés, az aeroszolok által, amik a cseppfertőzésben nagy szerepet játszanak, az alkalmazottaim és én is fertőzésveszélynek vagyunk kitéve nap mint nap.

Rendelőmben a betegek a kezelés előtt Solumiummal öblögetnek. Én meg vagyok róla győződve, hogy a Solumiumnak köszönhetjük, hogy a védőoltások előtt, nem fertőződtünk meg a COVID-vírussal ” – mondta el Szalay Hajnalka.