A harmadik hullám után is magas maradt itthon a halálozás

Életmód2021. aug. 25.H. É.

A halálozás a koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengését követően ugyan jelentősen visszaesett Magyarországon, de így is magasabb, mint az előző két évben. Tavaly hosszú évek kedvező tendenciája fordult meg a Covid miatt, és a helyzet ebben az évben összességében még rosszabb lehet.

Idén február 15. és május 23. – vagyis a 7. és a 20. hét – között, tehát 13 héten át folyamatosan magasabb volt a halálozás idén, mint akár tavaly, akár tavalyelőtt. A halálozási csúcs március végén és április elején volt, akkor majdnem annyian távoztak az élők sorából, mint az előző két év azonos időszakában összesen (4566-an, illetve 4528-an).

A halálozások száma a jelentős tavaszi emelkedést követően, 2021. május közepétől július 25-ig (20–28. hét) is meghaladta az előző év azonos időszakában mértet: 3 százalékkal.

Ugyanebben az időszakban a 64 év felettiek közül 4,3 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban, és mindössze két korcsoportban nem nőtt a halálesetek száma: a 60-64 és a 85-89 éveseknél - derül ki a KSH adataiból

Vagyis, a fiatalok körében is emelkedett az elhunytak aránya még nyáron is.

A halálozások száma a jelentős tavaszi emelkedést követően, 2021. május közepétől július 25-ig (20–28. hét) is meghaladta az előző év azonos időszakában mértet: 3 százalékkal.


Ami a halálozások megyei megoszlását illeti, 2021. május közepétől július 25-ig a fővárosban, valamint Pest, Heves, Komárom-Esztergom és Fejér megyében csökkent, a többiben nőtt az elhunytak száma az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly a 40. héttől, szeptember végétől-október elejétől indult növekedésnek a halálozás, és a tendencia csak december elején fordult meg. Idén egyelőre beláthatatlan a koronavírus-járvány alakulása, a szakértők egy része szerint komolyabb, más része szerint enyhébb megbetegedési hullám elé nézünk.

Márpedig

a pandémia döntő hatással lesz a halálozás alakulására, ahogyan tavaly is volt, amikor a 141 ezer haláleset 8,7 százalékkal, mintegy 11,3 ezer fővel haladta meg az előző évit, és az utóbbi több mint két évtized mélypontját jelentette.

Ha ősszel-télen újabb komolyabb járványhullámmal kell szembenéznünk idehaza, az a magyarországi halálozások újabb mélypontját hozná, mert már a tavaszi 3. hullám csúcsán, március 15. és április 18. között is 63 százalékkal többen hunytak el, mint az előző öt évben ugyanebben az egy hónapban.