Afganisztánba eddig mindenkinek beletört a bicskája, Kína a következő trónkövetelő

Afganisztánban a Talibán hatalomátvételének nagy hatása lehet a regionális biztonság stabilitására, valamint a nemzetközi drogkereskedelemre és a globális migrációra.

A birodalmak temetője

A történelem során nem az Amerikai Egyesült Államok az első olyan ország, amely katonai erő alkalmazásával akart változásokat elérni Afganisztánban, azonban kudarcot vallott. Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt mindig birodalmak és nagyhatalmak ütközőzónája volt.

A Brit Birodalom 1838 és 1919 között három háborút is vívott az Afgán Emirátussal, kevés sikerrel, valamint a Szovjetunió 1979-1989 között az afgán szovjetbarát kormány támogatására és hatalma stabilizálásának érdekében vonult be az országba. A kommunista rezsim a szovjetek kivonulását követően 1992-ben omlott össze, igazolva ezzel a szovjetek háborújának sikertelenségét.

Az egyik indok, amiért a reguláris hadseregek rendre elbuknak Afganisztánban, az ország földrajzi adottságai és elhelyezkedése.

Afganisztán szárazfölddel körbezárt ország, nem rendelkezik tengeri kijárattal. A bevonuló külföldi csapatok utánpótlásukat és támogatásukat valamely szomszédos országon keresztül tudják megoldani. Ez az USA és a NATO szövetségesek esetében eleinte a pakisztáni-afgán határon, ezen belül is kifejezetten a Hajbár-hágón keresztül ment végbe, azonban a kétezres évek végén egyre fokozódó tálib hadműveletek miatt az átjáró túlságosan veszélyes lett.

Így kénytelenek voltak a szomszédos közép-ázsiai országok – Türkmenisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán – szállítási útvonalait igénybe venni. Emellett az ország területének közel háromnegyed része hegyvidék, melyet mély völgyek szabdalnak fel. Ez az aszimmetrikus hadviselés során stratégiai előnyt jelent a gerillaharcra berendezkedett felkelők számára.

A másik ok, amiért a tálibok ennyi ideig képesek voltak túlélni és visszaverni a NATO erők csapásait, Pakisztánban keresendő.

A Durand-szerződés

Az afgán-pakisztáni határt 1893-ban a Durand-szerződés keretein belül vázolták fel, azonban a határmeghúzás folyamatánál a brit és orosz felek inkább – saját geopolitikai érdekeiket figyelembe véve – földrajzi, mintsem etnikai határokban gondolkodtak. Ennek köszönhetően az afgán népesség legnagyobb részét kitevő, valamint Pakisztán második legnagyobb etnikumának számító pastu népcsoportot kettészakította a Durand-vonal.

Az afganisztáni pastuk körében az 1990-es években megalakult a Talibán mozgalom, amely pakisztáni társaik támogatását is élvezte. Ezáltal Pakisztán pastuk által lakott északnyugati része egyfajta menedékként szolgált a tálib erőknek, akik a NATO egységek támadásai elől a hegyvidékes határon könnyedén át tudtak menekülni, utánpótlást gyűjteni és később erőteljesebben visszatámadni.

A harmadik ok, amiért nem lehetett sikeres az USA és a NATO missziója az afgán központi kormány megerősítésére, az afgán társadalom alapvető strukturális felépítése.

A hegyvidékekkel és völgyekkel borított országban sosem tudott kialakulni a nyugati államokhoz hasonló állami hatalom. Ennek oka, hogy a földrajzi adottságok miatt szétszórtan, egymástól elszigetelten alakultak ki kisebb közösségek, majd városok, melyeket helyi vezetők és hadurak irányítanak. Sokkal erősebb a társadalomban a vérség és a törzsiesség szerinti identitás, mint az afgán nemzeti identitás.

Ebből kifolyólag a központi kormánynak csak a nagyobb városokban (Kabul, Kandahár, Herat stb.) volt valamennyi hatalma, ezeken a területeken azonban szinte semennyi. Ezzel magyarázható sok esetben – a rendszer magas szintű korrupciója és a fizetések elmaradása mellett – az is, hogy az afgán hadsereg sokszor harc nélkül adta át a területeket a tálib felkelőknek.

Az első jelentkező az űr betöltésére?

Kína már az amerikai kivonulás 2019-es felvetése óta tárgyal tálib vezetőkkel, azonban 2021. júliusában már sokkal intenzívebb szintre emelkedtek az egyeztetések.

Azzal, hogy nyilvános és magas szintű találkozó zajlott a két vezetés között, Kína legitim politikai erőként ismerte el a Talibánt, amely hatalmas diplomácia siker a szervezet számára. Afganisztán gazdasági jelentősége Kína számára tagadhatatlan.

Az Egy Övezet Egy Út nagyszabású beruházási projekt 2013-ban indult útnak azzal a céllal, hogy szárazföldi és tengeri szállítási útvonalak segítségével összeköttetést biztosítson Ázsia és Európa, valamint a Közel-Kelet között. A kezdeményezés Kína egyik legfontosabb soft-power diplomáciai eszközévé nőtte ki magát. Ennek újabb résztvevője lehet Afganisztán, mely földrajzi elhelyezkedése miatt fontos tranzitország Dél-Ázsia és Közép-Ázsia között. A Kína Pakisztán Gazdasági Folyosó kibővítésének keretein belül összekötnék Kabult a pakisztáni Pesavarral (azonban ez, és még más, az Új Selyemúthoz fűződő beruházás kivitelezése az utóbbi időben különböző okok miatt lelassult).

Emellett Afganisztán jelentős mennyiségű ásványkincs- és ritkaföldfém készletekkel rendelkezik, melyek a folyamatos háborúk és a kitermeléshez szükséges infrastruktúra hiánya miatt érintetlenül maradtak.

Ezek értékét 1 és 3 ezermilliárd dollár körülire becslik a szakértők, többek között urán, lítium, cink, lantán, neodímium és cérium lelőhelyekről van szó, melyek a modern technológia és az elektronikai szerkezetek, például elektromos autók, vagy éppen műholdak gyártásánál játszanak fontos szerepet. Ahhoz azonban, hogy ezeket a ritkaföldfémeket ki lehessen termelni egyrészről modern infrastruktúra szükséges, másrészt pedig olyan környezet, amely garantálja az infrastruktúra és a kitermelés biztonságát.

A jelenlegi helyzetben egyik sem áll Afganisztán rendelkezésére és ahhoz, hogy az ország biztonsági stabilitása helyre álljon – ha egyáltalán ez bekövetkezik – el kell telnie jó pár évnek. Az infrastruktúra kiépítését Kína megtudná oldani, kérdés, hogy akarja-e. Két nagy projektje – Amu-Darja folyó völgyében olajkitermelés, Mesz Ajnak rézbánya – már kudarcba fulladt, vagy régóta jegelve van Afganisztánban.

Ha a Talibán biztosítani és garantálni tudja az ország stabilitását, megindulhatnak a különböző gazdasági befektetések.

Kínai-orosz együttműködés a terrorizmus elleni harc során

A tálib hatalomátvétel után a régió országai joggal tartanak a radikális iszlám terrorizmus felerősödéséről. Egy ilyen katonai siker példaként és motivációként hathat más terrorszervezetekre, amelyek a térségben működnek. Kína Hszincsiang tartománya – ahol nagyszámú muszlim ujgur kisebbség él – határos Afganisztánnal, ez pedig joggal kelt félelmet a kínai vezetésben.

A tálib-kínai kapcsolatok alapja lehet, hogy a tálibok nem működnek együtt a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalommal, valamint az ujgur militánsokat megfékezik Afganisztán területén. Emellett a Talibán pakisztáni ernyőszervezete, a Tehrik-i-Talibán ebben az évben több támadást is hajtott végre kínai civilek ellen Pakisztánban. A tárgyalások során Kína elvárását fejezte ki a szervezet további akcióinak meggátlásával kapcsolatban.

Kína mellett Oroszország is tarthat a tálib győzelem miatti feszültségek átgyűrűzésétől.

A volt szovjet közép-ázsiai tagköztársaságok könnyen destabilizálódhatnak a migráció és a lehetséges terrortevékenységek miatt, amely kihathat Oroszország olyan instabil és radikális iszlámra fogékony régióiban, mint az Észak-Kaukázus.

A közös fellépés megerősítésére augusztusban Kína északnyugati részén tartottak közös hadgyakorlatot a felek (Zapad 2021), melynek során kifejezetten a terrorizmus elleni fellépést állították a középpontba. A két ország antagonizmusa az Amerikai Egyesült Államok felé, valamint a fenyegetés ami az afgán helyzetből fakad ösztönözheti a vezetőket a szorosabb együttműködésre, azonban hiba lenne azt hinni, hogy ez egy szoros szövetséget eredményezhet a hatalmak között.

A régió biztonságának szempontjából kiemelt szereppel bírhat a Shanghai Együttműködés Szervezete,

az integráció számára az afgán krízis egy olyan helyzet lehet, amely megmutathatja, hogy képes-e meghatározó szereplő lenni a térség stabilitásának szavatolásában.

A szervezet 2003 óta működik és ez idő alatt az eurázsiai régió legmeghatározóbb gazdasági együttműködésévé nőtte ki magát, biztonságpolitikai súlyát azonban még nem tudta bebizonyítani. A jelenlegi helyzet olyan következményeket eredményezhet, amely rövid-és hosszútávon mindegyik tagország érdekeit veszélyeztetheti.

Kína, Oroszország és a közép-ázsiai országok fenyegetettsége mellett India tarthat a kasmíri szeparatizmus fellángolásától és megerősödésétől - amellett, hogy az országnak számos befektetése jelenleg is sérül Afganisztánban - Pakisztánt pedig a jelentős migráció érinti hátrányosan. A közös fellépés adott a szervezet országai számára.

Mennyit változhat a Talibán?

Hogy hogyan is fog alakulni a régió jövője nagyrészt attól függ, hogy a tálibok milyen jellegű kormányzást vezetnek be.

A média megnyilvánulásokból ítélve ez a Talibán már nem az, ami 1996 és 2001 között véres kézzel és különböző terrorszervezetekkel együttműködve vezette az országot. Emellett az afgán nép is megváltozott.

Egyre növekszik az internetelérés és internethasználat az országban, már nem zárhatóak el a külvilág elől úgy, mint a 90-es évek végén. Jelenleg úgy tűnik, a tálibok próbálják magukat külpolitikailag vonzóbbnak és jobban eladhatóbbnak feltüntetni az előző uralkodásukhoz képest. Ennek célja lehet, hogy a nemzetközi közösség minél több állama ismerje el hatalmukat, aminek hatására megindulnának az országba érkező külföldi befektetések.

Azonban az, hogy ténylegesen milyen formában és mennyire radikálisan fognak kormányozni – a saría törvénykezéshez ragaszkodnak – az elkövetkezendő időszakban fog kiderülni.