Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ma van a véradók napja – Évente 400 ezer egység vérrel segítik a gyógyítást

Életmód2021. nov. 27.H. É.

Az emberi vér semmi mással nem pótolható, nélkülözhetetlen a gyógyításban. Sok sérült, beteg embernek a véradók jelentik az egyetlen esélyt a felgyógyulásra.

Magyarországon november 27. immáron 33 éve a Magyar Véradók Napja. S miközben lassan két éve már, hogy az egész világ szenved a koronavírus-járványtól, a magyar véradók folyamatosan azon voltak, hogy segítsenek beteg embertársaikon – emlékeztet az Országos Vérellátó Szolgálat. A szervezet szerint ennek az áldozatkészségnek köszönhető, hogy

a járvány alatt és azon belül az eddigi négy hullámában egyszer sem volt vérhiány.A véradások továbbra is biztonságosak, köszönhetően a szigorú előírásoknak – hangsúlyozza az OVSZ. Vérre pedig mindig szükség lesz, mert bár világszerte kísérleteznek művérrel, a tudomány mai állása szerint a valódi vér, amelyből egy felnőtt testében nagyjából 5 liternyi csordogál, semmi mással nem helyettesíthető.

Magyarországon a biztonságos vérellátáshoz naponta 1600-1800 embernek kell vért adnia, a kórházak évente annyi vért használnak fel, ennyi nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható. Mivel minden évben mintegy 260 ezren választják a segítségnyújtásnak ezt a változatát, a tőlük levett 400 ezer egység vér fedezi a szükségletet.Vérátömlesztésre vagy más néven transzfúzióra a leggyakrabban hirtelen fellépő nagymértékű vérzéseknél, illetve ugyancsak nagy vérveszteséggel járó – szívsebészeti, nőgyógyászati, szülészeti, ortopédiai stb. – műtéteknél van szükség, a vért feldolgozva felhasználják különböző vérképzőszervi betegségeknél gyógyszer-alapanyagként is.