120 milliárd forint osztalékot fizethet az OTP

Elemzések2022. ápr. 13.Harsányi Péter

Csányi Sándor rámutatott, az OTP Csoport 497 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el, mely történelmi rekordnak számít. A sajáttőke-arányos nyereség 18,5 százalékon állt, ami egész Európában kimagasló. Az idei évben pedig még akkor is jelentős eredménye lesz az OTP-nek, ha az orosz és ukrán leánybankoknál komolyabb veszteség keletkezne. Az OTP Bank az éves közgyűlésén 120 milliárd forint osztalék kifizetését terjesztette elő. Az osztalék mértéke részvényenként összességében 429,46 forint.

Varga Mihály pénzügyminiszter az eseményen elmondta, hogy nehezen tervezhető, viharos gazdasági időszakot élünk. Emiatt stabilitásra kell törekedni. A magyar gazdaság stabilitását három tényező adja.

Az első tényező a GDP lendületes bővülése. Tavaly 7,1 százalékkal növekedett a magyar gazdaság.

A második fontos elem a beruházások alakulása. Tavaly 12500 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. 3400 milliárdnyi beruházást állami források segítettek. Ezáltal a legmagasabb beruházási rátát értük el az unióban – fejtette ki Varga Mihály.

Harmadsorban a foglalkoztatottság csúcson van. A foglalkoztatottsági ráta 75 százalék közelében alakul, mely a banki működés szempontjából is nagyon kedvező. Az elkövetkezendő években ráadásul fennmarad a gyors bérdinamika is.

Az államháztartás elkezdte továbbá a stabilizációs folyamatot. Megközelítőleg 750 milliárd forintnyi beruházást elhalasztott a kormány, így az idei költségvetési hiány 4,9 százalékra mérséklődhet. Ezzel párhuzamosan az államadósság újra csökkenő pályára állt.

Csányi Sándor hozzátette, az OTP nyereségének 51 százaléka külföldről származik. Az OTP teljes bevétele tehát nem csupán a magyarországi működésből keletkezik. Ezt az államnak célszerű figyelembe vennie, amikor a bankszektorral kapcsolatos extra adózási kérdésekről dönt.

Eredmények

Csányi Sándor, az OTP Csoport elnök-vezérigazgatója rámutatott, az OTP Csoport 497 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el a tavalyi évben, mely történelmi rekordnak számít.

A sajáttőke-arányos nyereség 18,5 százalékon állt, mely egész Európában kimagasló. Az uniós bankok jellemzően 10 százalék alatti mutatót tudnak felmutatni.

A kiadás/bevétel ráta 50 százalék alá, azaz 49,7 százalékra csökkent. Ez egy ekkora bankcsoportnál rendkívül jó eredmény – tette hozzá Csányi Sándor.

Emellett 115 milliárd forintot tettek hozzá a csökkenő kockázati költségek az adózott eredményhez.

A bankcsoport tőkemegfelelése is kiváló, messze meghaladja a szabályozói előírást. Az OTP a régióban a legjobban szerepelt a stressz teszteken.

Tavaly év végén 3300 milliárd forintos, avagy 9 milliárd eurós többlet likviditással rendelkezett az OTP Csoport. Így van lehetőség további bővülésre.

Gyakorlatilag minden országban kétszámjegyű eredménynövekedést ért el tavaly az OTP Csoport. Ez alól egyedül Románia volt kivétel.

Hitelezés

A hitelportfólió minősége javult, a nem teljesítő hitelek aránya csökkent. Ebben a fix kamatozású forint alapú hiteleknek nagy szerepe van.

Az MNB által indított Zöld Otthon Programnak legaktívabb résztvevője az OTP Bank – tette hozzá Csányi Sándor.

2021-ben a teljesítő hitelállomány több mint 2000 milliárd forinttal bővült, ami Európában az egyik leggyorsabb növekedés arányaiban. A hitelállomány növekedése járult hozzá a legnagyobb mértékben a profitszámok emelkedéséhez.

A hitelpenetráció Magyarországon elmarad az uniós átlagtól, ezáltal bőven van még tér a hitelezés előtt. A támogatott hitelek aránya 40 százalékra tehető.

Vállalati üzletág

Az elmúlt időszakban a legnagyobb fejlődést a vállalati üzletágban érte el az OTP. A lakossági üzletágban hagyományosan erős a bank, és itt sikerült megtartania a piaci részesedését.

Az OTP részesedése a vállalatoknak nyújtott hitelek állományából 18,6 százalékra emelkedett 2021 során.

NHP Hajrá

Az OTP az NHP Hajrá teljes keretösszegének több mint 28 százalékát hitelezte ki. A KAVOSZ Széchenyi Kártyarendszer esetében pedig a Merkantil Bankkal együtt az OTP megközelítőleg 50 százalékos részesedést ért el.

Digitalizáció

Az OTP az élen jár a digitalizáció terén. A digitálisan aktív lakossági ügyfelek aránya negyedével nőtt. Emellett 20 százalékkal nőtt az online átutalások volumene. Az online igényelt személyi kölcsönök volumene nagyságrendileg másfélszeresére emelkedett.

Ukrajnai háború

Az OTP stabilitását nem veszélyezteti a háború. Az eredményszámokra ugyanakkor negatív hatást gyakorol a konfliktus. Az ukrán és az orosz leánybank eredménye a teljes csoport eredményének 15 százalékát tette ki korábban. A pontos hatások számszerűsítéséhez azonban tudni kellene, hogy meddig tart a háború.

Ha – elméleti síkon - mindkét bankot le kellene írni és be kellene zárni, akkor 1,5 százalékpontot esne a tőkemegfelelési mutatója az OTP Csoportnak, ami még mindig messze meghaladja a szabályozói elvárást.

Várhatóan tőkeemelést sem az orosz sem az ukrán banknál nem kell végrehajtani.

Még akkor is jelentős eredménye lesz az OTP-nek 2022-ben ha az orosz és ukrán leánybankoknál komoly veszteség keletkezne – világított rá Csányi Sándor.

Oroszországi piac

Az orosz leánybank nincs hibernált állapotban. Mérsékelt hitelezés most is folyik Oroszországban. Az orosz állammal és orosz állami vállalatokkal ugyanakkor nem üzletel az OTP. A bank a politikai folyamatok által kevésbé érintett fogyasztási hitelekre fókuszál.

Osztalék

Az OTP Bank az éves közgyűlésén 120 milliárd forint osztalék kifizetését terjesztette elő.

Az osztalék mértéke részvényenként a 2019-es és 2020-as évekre 325,89 forint, illetve a 2021-es év esetében 3,57 forint. Összességében 429,46 forint.

A jelenlegi részvényárfolyammal számolva ez megközelítőleg 4 százalékos osztalékhozamot jelent. Az osztalékot május végétől fizetik ki.