38 százalékos növekedés: túl van a 100 milliárdon a lakáshitelpiac

Elemzések2018. ápr 13.Növekedés.hu

Töretlenül emelkedik a hitelek iránti kereslet a lakosság körében. Az év első két hónapjában már 100 milliárd fölé került az új lakáshitelek összege, ami 38 százalékos éves növekedést jelent. A személyi hiteleknél még komolyabb a bővülés, 72 százalékkal közel 58 milliárd forintra nőtt a folyósított összeg. A lakáshiteleknél pedig egyértelműen látható a több évig fix törlesztőrészletű konstrukciók népszerűsége is, ezek adják az új hitelek közel 70 százalékát. Meredek emelkedőn maradt a lakossági hitelpiac, mind a személyi kölcsönök, mind a lakáshitelek piacán nagy a kereslet - derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely a saját és a jegybanki adatokon alapul.

Kiugró növekedés a személyi kölcsönöknél

A hivatalos számok szerint az év első két hónapjában a bankok összesen 57,57 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket, ez pedig az egy évvel korábbi szinthez képest 72 százalékos emelkedést jelent, 2016 első két hónapjához képest pedig másfélszeres bővülésnek felel meg. Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, a hitelfelvevők a személyi kölcsönöket tartós fogyasztási cikkek vásárlására, lakásfelújításra vagy éppen autóvásárlásra fordítják. Szerinte a személyi kölcsönök iránti kereslet többek között a nettó reálbérek növekedésének és az alacsony kamatoknak köszönhető. A személyi kölcsönök átlagos piaci kamata ugyanis februárban alig haladta meg a 14 százalékot, ami több mint 1 százalékpontos csökkenést jelent éves szinten.
“Bár a piaci átlagkamatok még 10 százalék felett vannak, az ügyfelekért folyó versenynek köszönhetően sok banknak van bőven 10 százalék alatti kamattal vagy teljes hiteldíjmutatóval elérhető személyi kölcsöne”
- tette hozzá a szakember. A BankRáció.hu összeállítása szerint például április elején a 1,5 millió forintos 5 éves futamidejű személyi kölcsönök között a legolcsóbbak 7-8 százalékos thm-mel is elérhetőek voltak, különböző feltételek, például 250 ezer forintos nettó jövedelem teljesítése esetén. A bankok közötti verseny miatt egyébként is rendkívül gyorsan változnak a banki ajánlatok, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan körülnézni a piacon az olcsóbb hitel érdekében. A BankRáció.hu összeállításából kiderül az is, hogy a személyi kölcsönök mellett a lakáshitelpiac is tempós növekedéssel nyitotta az évet. Az év első két hónapjában több mint 109 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a bankok, ami 38 százalékos emelkedést jelent 2017 január-februárjához képest. Trencsán Erika a lakáshitelpiaci trendekről elmondta, hogy az új lakáshiteleknél túlsúlyban vannak a több évre fix törlesztőrészletet garantáló, ezáltal kiszámítható kiadást jelentő konstrukciók.
“Az év első két hónapjában folyósított lakáshiteleknél a több évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek aránya megközelítette a 70 százalékot. Ez pedig arra utal, hogy a hitelfelvevők biztonságra törekednek”
- tette hozzá a szakember. A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a lakossági hitelezésben folytatódik a növekedés az év hátralévő részében, és a lakáshiteleknél a több évre vagy akár a teljes futamidőre fix törlesztőrészletet biztosító konstrukcióké lesz a főszerep.

SIKERSZTORIK
Mit tennének a milliárdosok, ha mindenüket elvesztenék?
Bill Gates és Warren Buffett, akik egyébként hosszú ideje jó barátok, megosztották gondolataikat arról, mit tennének, ha mindenüket elvesztenék és a nulláról kellene felépíteniük az életüket.
Siker2018. ápr 28.
Vagyonokat keresnek a topmenedzserek, de milyen áron?
Ez a munka hatalmas nyomással jár – ezt pedig a magánéletüket viseli meg.
Siker2018. dec 6.
Hogyan szerezte mesés vagyonát a Rockefeller család?
Mohó, pénzéhes kapitalista vagy egy üzleti zseni, aki a semmiből építette fel magát? Rockefeller nem volt jó képességű gyerek mégis a világ leggazdagabb embere lett – miközben egy valamire mindig kínosan ügyelt.
Siker2018. júl 29.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem figyelünk eléggé a beszélgető partnerünkre.
Siker2018. nov 30.
40 éves nőként hozott létre dollármilliárdos vállalkozást
Therese Tucker feláldozta nyugdíjkori megtakarításait, hitelkártyái teljes keretét és felvett lakására egy második jelzáloghitelt is. Súlyos kockázatot vállalt, de bejött.
Siker2019. jan 11.
Egy fiatal srác 100 millió fontos sportruházati márkát rakott össze Nagy-Britanniában
Nehéz elképzelni, hogy az alapításkor 19 éves Ben Francis-nak honnan volt ideje és energiája létrehozni és vezetni a Gymshark-ot.
Siker2018. okt 18.