ZÖLDKONFERENCIA - GAZDÁLKODJ OKOSAN A HULLADÉKKAL!

Hírek2018. ápr. 12.Növekedés.hu

Szolnokon április 4-én ezzel a címmel tartotta idei harmadik Zöldkonferenciáját - Baja és Vasvár után - a környezettudatos nevelésről és szemléletformálásról a környezetügyért is felelős Földművelésügyi Minisztérium. Oktatási-nevelési intézmények pedagógusai kaptak meghívót a rendezvényre, melynek résztvevőit Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, majd Dr. Kállai Mária kormánymegbízott tartott előadást, melyben elhangzott,

hogy a Föld jelenlegi állapota aggodalomra ad okot, ezért a környezettudatosságnak a rossz szokásaink eldobásával kell kezdődnie.
A környezeti nevelés érdekében olyan hatékony pedagógiai rendszer működtetésére van szükség, melyben mindenkinek van feladata. Búsi Lajos az FM zöld ipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára a minisztérium környezettudatos szemléletformáló tevékenységének céljait és eszközeit ismertette, kiemelve, hogy a hulladék érték, gond csak a szeméttel van. A környezettudatos nevelést éppen ezért már otthon, a családban, kisgyermekkorban el kell kezdeni, hiszen senki sem születik környezettudatosnak, sem pedig szemetelőnek. Jó példát kell mutatni otthon, munkahelyen, és az iskolában is. Kump Edina hulladékcsökkentési szakértő, a Hulladékmentes.hu alapítója, azzal kezdte előadását, hogy nincs általános tipp, csak odafigyeléssel és egyedi, apró lépésekkel megvalósítható megoldások léteznek a hétköznapi takarékosságra, a szükségletek szerinti vásárlásra, a hulladékok gondos kezelésére. A délutáni program a „jó gyakorlatok” bemutatásával folyatódott, ahol lakásban, iskolában is használható komposztálót készítettek a résztvevők, megismerhették és kipróbálhatták a Replacc interaktív játszóházat és tapasztalatot cserélhettek Gulyás Sándornéval, a jászberényi Szent István körúti szakiskola Ózon Zöld Díjas pedagógusával, aki a „Talaj nyomában” címet viselő projektjét ismertette.