A Budapest környéki települések élhetetlenek lettek – túl sokan költöztek ki

A Budakeszi úton korareggel vagy délután öt körül közlekedni kész türelmi játék. A dugók még a jobb napokon is hosszan kígyóznak, ha pedig csőtörés, útfelújítás vagy baleset miatt beáll a forgalom, akkor aztán a sofőrök jobb ha felkészülnek rá, hogy pár méter haladás beletelhet akár tíz-húsz percbe is.

Az agglomerációs problémáknak igazi állatorvosi lova a Budakeszi út: amikor kiépült még aligha sejtette bárki, hogy az egyre nagyobbra duzzadó Zsámbéki-medence lakosai ezen a 2x1 sávos úton akarnak majd ki és be menni a városba, minden munkanap.

De hasonló problémák nem csak itt akadnak. Egy tipikus agglomerációs lakos ugyanis egy átlagos napon fél órát tölt a dugóban.

Képzeljük el mi történne, ha annyi ember, amely fel tudná tölteni Tatabányát, Sopront, Kaposvárt, Békéscsabát és Siófokot egyszer csak felbukkanna Budapest határában. Valami ilyesmi történt 2001 óta: Pest megye lakossága ugyanis az elmúlt bő két évtizedben 266 ezer fővel növekedett.

Emiatt a közép-magyarországi régióban ma már három milliónál is többen laknak.

Pest megye lakossága (2001-2023)

Forrás: KSH, a 2023-as előzetes adat

A fővárosi lakosok ugyanis viszonylag alacsony ingatlanárakra, zöld környezetre és nyugalomra vágynak, ezért tömegével veszik be magukat a Budapest körüli településekre, amelyek azonban nem bírják ezt az iramot. Pláne úgy hogy még a COVID-járvány alatt se állt le a bevándorlás. Érden két év leforgása alatt egy falunyi lakossal nőtt a helyiek száma.

A víz- és úthálózat vagy a szennyvízkapacitás nincs felkészülve a folyamatos ember-rohamra. Ezért is fordulhat elő, hogy nyaranta, amikor beüt a nagy meleg a vízhiány az elsők között az agglomerációs településekre csap le. Például az olyan helyekre, mint Pomáz, Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő vagy Csobánka.

Érd polgármestere tavaly egy kerek-asztal beszélgetésen már amiatt panaszkodott, hogy lassan a temető is megtelik.

A közlekedési hálózat sok helyen azért sem bírja rendesen átereszteni a nagy forgalmat, mert amikor először meghatározták a szélességüket, jó pár településen még lovaskocsik rótták az utakat.

Mivel a budapesti vonzáskörzetben a falvak és a városok szeretnének levegőhöz jutni, a szükséges fejlesztésekkel pedig utol akarják érni magukat, egyre több helyen igyekeznek gátat szabni az új ingatlan építéseknek.

Az utóbbi időben több településen például Biatorbágyon, Budakalászon vagy Budaörsön legalább átmenetileg, részleges változtatási tilalmakat rendeltek el, hogy elejét vegyék az újabb beköltözési hullámnak.

Solymáron a lakóparkokra és a kettőnél több lakásos társasházakra mondtak nemet.

Az ehhez hasonló lépésekre már csak azért is szükség van, mert az agglomerációban több helyen is előfordul, hogy nincs elég orvos a lakosokra, a bölcsődék és az óvodák pedig helyhiány miatt nem tudják az összes gyereket befogadni. Mivel az északkeleti régióban különösen sok gyerekes család él, kapacitáshiánnyal küzd egyebek mellett Dunakeszi és Göd is.

Az új, magyar építészetről szóló törvény mindenesetre igyekszik majd kezelni az áldatlan állapotokat. A törvénytervezet a jelenlegi agglomerációs törvénynél szigorúbb előírásokat állapít meg országos hatállyal az új beépítésre szánt területek kijelölése kapcsán.

Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a kiköltözéseknek csak negatív hatása volt az érintett településekre.

Az elmúlt évtizedekben sok agglomerációs hely óriási fejlődésen esett át. Jó példa erre például a már említett Zsámbéki-medence két szomszédos faluja, Telki és Budajenő.

A 90-es évek elején mindkét község roppant elmaradott volt: az utak nagy része földút volt, a legtöbb köztéren nem volt közvilágítás, az épített örökség borzasztó állapotban volt, sok régi parasztháznál még pottyantós WC-khez jártak ki a lakosok.

Ma már viszont, számtalan beruházás után olyan mintha a két falu egy képeslapról mászott volna le.

Néhány agglomerációs település, ahol jelentősen nőtt a lakosságszám