A GDP ötödét is elérhetik az összehangolt hazai válságkezelő intézkedések

Elemzések2020. ápr. 4.HP

A kormány a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak tompítása érdekében kétféle alapot állít fel. Létrejön egy 663 milliárd forintos alap, mely a járvány elleni védekezést szolgálja, illetve egy 1345 milliárd forintos gazdaság újraindítási alap. A napokban kikristályosodó válságkezelő intézkedések nagysága a jegybanki lépésekkel együttesen megközelíti a GDP 18-22 százalékát. Az egészségügyi dolgozók bruttó 500 ezer forint bérkiegészítést kapnak a nyár elején munkájuk elismeréseként.

Járvány elleni védekezési alap

Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, politikai pártokat, multinacionális kereskedelmi láncokat, bankokat és önkormányzatokat – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.

A koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít a kormány, amibe be kell fizetni az idei 1,2 milliárd forintos párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő 36 milliárd forint összegű kereskedelmi adót, valamint a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A pénzügyi szektor, azaz a bankok hozzájárulása, különadója 55 milliárd forintot tesz majd ki.

Gulyás Gergely hozzátette: a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része 34 milliárd forint lesz. Az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Közölte, az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat. Jelezte, az intézkedések április 15-től vagy május 1-jétől hatályosak.

Gazdaság újraindulását segítő alap

A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a minisztériumoktól összesen 1345 milliárd forintot - jelentette be Gulyás Gergely.

A gazdaság újraindítását elősegítő alap feltöltése a következőképpen valósul meg: 922 milliárd forint a minisztériumoktól, 423 milliárd forint pedig a foglalkoztatási alapból érkezik.

Az így létrejövő összesen 1345 milliárd forint nagyságú, gazdaság újraindulását segítő alap pontos felhasználásról a kormány hétvégi ülésén döntenek.

Munkaerőpiac

Gulyás Gergely tájékoztatása alapján eddig közel 30 ezer ember veszítette el eddig a munkáját a koronavírus járvány által keletkező negatív gazdasági hatások miatt.

A munkahelyteremtést célzó intézkedések ugyanakkor segíteni fogják, hogy minél több új állás jöjjön létre, és csak kisebb mértékben emelkedjen meg a munkanélküliség.

Egészségügyi dolgozók támogatása

Az egészségügyi dolgozóknak bruttó 500 ezer forintot ad a kormány, elismerésként a megfeszített munkájuk miatt. A valamennyi egészségügyi dolgozót érintő támogatás nagyságrendileg 70 milliárd forintba kerül majd. Ez a 683 milliárd forintos járvány elleni védekezési alap valamivel több mint 10 százaléka.

Ezenfelül az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos béremelésben fognak novemberben részesülni.

További bejelentések

A hétfői és keddi napon újabb részleteket jelent be a Kormány a tervezett gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban. Emellett a Magyar Nemzeti Bank is további fontos lépéseket jelenthet be hamarosan.