A modern banküzem megalkotói – A Medici család felemelkedése és bukása

Niall Ferguson brit történész szerint a nagy pénzügyi és evolúciós rendszereknek vannak közös vonásai. Ilyen például a spontán mutációra való képesség, a résztvetők közötti verseny és paradox módon ide tartozik az elmúlás képessége is. A firenzei Medici család és bankház felemelkedése és bukása kiválóan illusztrálja ezt az elméletet.

A Mediciek története bonyolult, de mi más is lehetne egy olasz reneszánsz uralkodóház sztorija? Bonyolult idők voltak. Több generáción keresztül irányították Firenzét, jól jövedelmező bankhálózatot vittek, a legnagyobb reneszánsz művészek és gondolkodók mecénásai voltak. Többüket közülük pápává is választottak. (X. Leót és VII. Kelement, Lorenzo Medici fiát és unokaöccsét.)

A Mediciek 500 éves története folyamatos ármányok és cselszövések sorozata volt.

Mint annyi más legendás családtörténet, ez is a pénzzel kezdődött. A 13.-14. században valami teljesen új jelent meg Európában, Londontól Konstantinápolyig, Barcelonától Nápolyig, Ciprusig - a hitel. Ennek a sötét hálónak a közepe Firenzében, a Mediciek kezében futott össze.

A családi bankot Giovanni di Bicci de’ Medici alapította Firenzében 1397-ben, miután gyapjú kereskedelemből tehetőssé vált.

Giovanni rendkívül csúnya ember volt - már ha lehet hinni a róla fennmaradt festményeknek -, viszont rendkívül ravasz és okos is. Bankházát a pápák bankjává tette, új adózási és számviteli módszereket talált ki, támogatta a művészeteket és az építészetet, innovátor és vállalkozó volt egy személyben. Igazi reneszánsz ember. Halála idején, 1429-ben, a Mediciek nem csak a leggazdagabb firenzei családnak számítottak, de egész Európában az övék volt a legjövedelmezőbb üzleti vállalkozás.

Négy generáció kellett ahhoz, hogy az utódok feléljék és tönkretegyék az örökséget.

Giovanni fia, Cosimo lett apja halála után a Pater Patriae, a haza atyja megtisztelő cím birtokosa. Regnálása alatt a Medici bank még tovább terjeszkedett, Rómában, Velencében, Brugesben, Londonban, Barcelonában, Kölnben nyitottak bankfiókat. Cosimo nagy kavarógép volt, sokkal inkább cselszövő, mintsem bankár. Folytatta azonban apja mecénási tevékenységét. Igaz ez akkoriban szinte kötelező volt egy gazdag ember számára.

Hírnevet szerezni, földi halhatatlanságot szerezni, nem kizárólag a vagyon, hanem a művészetek révén lehetett.

A pénz eszköz volt ehhez, nem pedig öncél.

Cosimo után azonban elkezdődött a romlás. Fia követte a család élén, Piero, akire az il Gottoso, a Köszvényes jelzőt ragasztották. Ez volt a legtöbb, amit mondani tudtak róla. Utána viszont Lorenzo, il Magnifico, a Nagyszerű következett, a költészet nagy szerelmese. A banküzemtanhoz viszont már kevésbé értett. Az utolsó nagy Medici Piero il Fatuo, vagyis az Ostoba volt. Gúnyneve mindent elárul róla. Tehetsége leginkább a foci olasz ősében, a calcio storico-ban mutatkozott meg. A játék brutális volt, orrok és csontok törtek - nagyjából a foci és a rögbi keveredett egymással. A leghatékonyabb stratégia az volt, hogy kiüssék - szó szerint - az ellenfél játékosait. A Medici bankház végül 1494-ben omlott össze a rossz menedzsment, a rossz befektetések és a korrupció miatt.

A Mediciek regnálásának 100 legfényesebb éve alatt azonban a család átformálta a városállamot.

A reneszánsz patrónusok a nyilvánosságban hittek. Nyilvános művészet, nyilvános terek, nyilvános munka. Még Machiavelli sem látott a Mediciekben olyat, ami ne a közösség javát szolgálná. Más erények voltak divatban akkoriban.

De nézzük meg egy kicsit részletesebben a Medici család felemelkedését.

A 12.-13. században egyre többen áramlottak Firenzébe. Fellendült a kereskedelem és a kézművesipar. A Mediciek is ekkor érkeztek, a nem messze fekvő Mugello városkából.

Mindez abból a szempontból fontos, hogy nem számítottak Firenze ősi családjai közé, s így felemelkedésük során garantált volt a velük szembeni ellenséges hangulat.

Giovanni de’ Medici, (Giovanni Bicci) bankot alapított Firenzében. Ehhez a Signoria, mai szóval a települési önkormányzat jóváhagyása kellett. A kereskedővárost a különböző céhek irányították, ezek döntéshozó és egyben végrehajtó testülete a Signoria volt. Megakadályozandó a részrehajlást és valamelyik céh, vagy céh vezető túlságos megerősödését a 9 választott tisztségviselő mindössze 2 hónapig maradhatott hivatalában. Ezt követően újra választották a testületet. A Signoria tagjai a mai Palazzo Vecchioban laktak, szigorú őrizet alatt dolgoztak, hogy nehogy külső hatások “befolyásolják őket”.

Giovanni bekerülése a testületbe azonban változásokat hozott. Támogatókat kezdett gyűjteni, befolyása egyre nőtt. Nagyon vigyázott azonban arra, hogy ne vállaljon politikai tisztséget.

Mint minden okos bankár, tisztában volt azzal, hogy valódi befolyást a háttérből tud gyakorolni.

A hagyományos, nagy tekintélyű firenzei családok közül, mint például az Albizzi vagy a Strozzi, nem volt könnyű a kiemelkedni.

Giovanni zseniális húzása az volt, hogy elkezdte a pápát hitelezni. Később a Medici bankház a pápai állam hivatalos bankja lett, ami megalapozta a vagyonosodást és a hatalmat.

Giovanni abban is hagyományt teremtett, hogy megmutatta: a bankároknak nem szabad kapzsinak és önzőnek látszani, sőt: a közvélemény szemében minél szerényebbnek kell mutatkoznia. Így 1426-ban javasolta a Signoriának, hogy a vagyonos családok fizessenek ingatlanadót. Giovanni fia, Cosimo igazán remek felkészítést kapott apjától. Tudatosan nevelte a bankház vezetésére és a befolyásszerzésre. Lorenzo még tovább növelte a család hatalmát, noha a pénzügyek ekkor már nem mentek olyan jól.

Gondoljunk csak bele: három generáció alatt szinte a semmiből lettek Firenze, a korabeli Itália egyik meghatározó városállama vezető családja.

A Mediciek hosszú évekig úgy uralkodtak Firenzén, hogy nem választották meg őket uralkodónak. Pénzügyi erejük és a választott tisztségviselők kiválasztási módjára való befolyásuk révén irányították a városállamot. Cosimo 1434-ben lett Firenze “nagymestere” de ilyen címet többen is viseltek. Egészen az 1500-as évek közepéig tartott, míg megszerezték maguknak a toszkán nagyhercegi címet és végképp eltörölték Firenzében a köztársaság nyomait.

Ha szigorúan gazdasági szempontból nézzük a Medici család történetét, felemelkedését és bukását, klasszikus példáját találhatjuk meg benne az innováción alapuló fejlődésnek.

Három olyan dolgot találtak ki, amelyek mind a mai napig elemi részei a gazdaságnak: a holding társaságot, a kettős könyvelést, valamint a hitellevelet.

Ahogy sorra nyíltak a nagy európai városokban a bankfiókok, problémává vált az egységes irányítás. A partnerként működő bankokat össze kellett fogni és tevékenységüket össze kellett hangolni. Ennek az eszköze lett egy firenezi székhelyű holding cég. A banküzem folyamatossá és biztonságossá, valamint átláthatóvá tételét két másik innováció biztosította: a kettős könyvelés és a különböző kötvények, hitellevelek, akkreditívek bevezetése. A Medici bankház a mai globális bankok működési modelljét hozta létre: központi holding, leányvállalatok, egységes üzemelési szabályok, valamint a készpénzforgalom minimálisra szorítása.

A kettős könyvelést például Giovanni Medici vezette be. A módszer korábban is ismert volt, de ő volt az, aki először széles körben alkalmazta a  napi gyakorlatban. Egy korábbi cikkünkben  már említettük, hogy a Rothschild bankház alapítója Mayer Rothschild az 1770-as évek végén, még kezdő bankár korában irdatlan sokat (30 ezer guldent) bukott, amikor egy alkalmazottja meglopta. A lopásra a primitív könyvelési és ellenőrzési módszerek miatt sokáig nem derült fény, ráadásul a bankár a pénzt számolatlanul, zsákokban otthon és irodájában tárolta.

A Mediciek már a reneszánszban megoldást találtak erre a problémára. Giovanni Medici bankján keresztül olyan nagy pénzek áramlottak át, hogy kénytelen volt kitalálni valamit, amivel pontos nyilvántartást vezethetett a be- és kifizetésekről. A kereskedelem robbanásszerűen fejlődött, így a pénzügyeknek is lépést kellett tartani ezzel. A kettős könyvvitel megoldotta ezt a problémát, segítségével pontosan nyomon lehetett követni, napi szinten a pénzáramlást. Egyben ez a rendszer alapozta meg a modern treasury rendszert, vagyis a likviditás-gazdálkodást is. Giovanni Medici gondosan feljegyezte, hogy kinek mikor mennyit kell visszafizetnie, így tisztában volt azzal is, hogy mennyi szabad pénzeszköze van.

A kettős könyvelés gyakorlati hasznai közé tartozott az is, hogy bizalmat teremtett a Medici-bankok iránt, ami versenyelőnyhöz juttatta a bankházat a konkurenciával szemben.

A nagy készpénz mennyiség szállítása kockázatos volt - már akkor is -, így a Mediciek bevezették a hitelleveleket, az akkreditíveket. A befizető elismervényt kapott banki befizetéséről, amelyet felhasználhatott más ügyletei kifizetésére, például valamilyen árucikk megvásárlására. Hasonló elven működik az akkreditív is: a bank garantálja az eladónak, hogy a vevő nála letétbe helyezte a tranzakció ellenértékét, amelyet az áru gazdát cserélése után kifizet. Az értékpapír deviza váltásra is alkalmas volt. Kihasználva az egységes szabályok és könyvelés alapján működő fiókhálózat által kínált előnyöket, az ügyfél mondjuk Londonban befizetett a Medici bankban 100 fontot, amelyet aztán Firenzében forintban (florinban) vehetett fel.

Az akkori feltételek között persze óriási kockázat volt egy ilyen ügyletben, amelyet az árfolyam jegyezések nem tükrözhettek teljes mértékben. Ezért a tranzakciónak nagyon szigorú feltételeket, többek között időkeretet is szabtak. Példánknál maradva: a Londonban befizetett 100 fontot a befizetéskor meghatározott árfolyamon Firenzében, 90 nap múlva fizették ki. Így pontosan tudni lehetett a kifizetés napját és árfolyamát, vagyis kalkulálni is lehetett ezzel - ismét egy lépés a modern treasury irányába.

Az értékpapírok bevezetése más szempontból is roppant hasznos volt. Akkoriban az egyház tiltotta az uzsorát, vagyis a pénz kamatra való kölcsönzését. Egy értékpapír azonban ügyesen el tudta “rejteni” a kamatot azáltal, hogy beépítették azt a tranzakció árába. A Mediciek hitelezési tevékenységi is ilyen értékpapírokon keresztül zajlott, így “láthatatlan” kamatbevételük keletkezett.