Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A pénzünket érdemes kriptoba tenni? Jön az újabb szárnyalás?

Elemzések2023. jún. 20.D.J.

Rövid távon kicsit borúsan látom a kilátásokat, hosszú távon viszont lényegesen derűsebben - mondta el a kriptopiac jövője kapcsán Czeglédi Tamás a Blockchain Koalíció szakmai vezetője. A szakember a növekedés.hu-nak hangsúlyozta: a Bitcoinnak, mint megoldásnak és technológiának nem attól függ a jövője, hogy mennyi az árfolyama.

Tavaly év elején még úgy tűnt, hogy a kriptopiac egy aranykor hajnalán toporog. Az USA elsőszámú sporteseménye a Super Bowl szünetei alatt például sorra követték egymást a kripto reklámok. A hagyományos nagy hirdetőktől olyan cégek vették el a rivaldafényt, mint az eToro, a Crypto.com vagy a Coinbase.

Ám a tavalyi év végül hidegzuhanyt hozott a kriptopiaci szereplőknek. A valuták összértéke úgy két ezer milliárd dollárral csökkent.

Újfent beigazolódott, hogy nem tudjuk kiszámítani, hogy mi fog történni az árfolyamokkal. A logika azt követelné, hogy a kriptopiac ellentétesen mozogjon a tőkepiacokkal, de az utóbbi időben nem ez történt.

mondta el Czeglédi Tamás a Blockchaineum társalapítója, a Blockchain Koalíció szakmai vezetője. A szegmenst mondhatni az ág is húzta 2022-ben. Több váratlan esemény is megrengette a piacba vetett hitet.

A Three Arrows Capital kriptovaluta fedezeti alap csődöt jelentett.

Az egyik legnagyobb kriptotőzsde az FTX alapítójáról Sam Bankman-Friedről pedig kiderült: tudatosan félrevezette az ügyfeleket, miközben központi szerepet játszott a vállalata összeomlásában. Legalábbis ez áll a New York-i ügyészség vádpontjaiban.

Az utóbbi időben az se tett jót a piacnak, hogy sokszor a kriptovaluták népszerűsége nem attól függött, hogy mennyire jó a mögöttük álló technológia, hanem hogy mekkora a felhajtás körülöttük. Elég volt, ha egy-egy híresség kiállt valamelyik valuta mellett és az árfolyamok máris az egekbe szöktek.

Csakhogy az efféle sikerek ritkán voltak tartósak.

A Dogecoin árfolyama például két év alatt 36 ezer százalékkal ment fel részben azért, mert a reklámozói közé beállt a Tesla-vezér, Elon Musk. A hirtelen felfutás úgy egy hónapig tartott, amit gyors visszaesés követett.

A kriptopiac jövője kapcsán Czeglédi Tamás úgy fogalmazott: „rövid távon kicsit borúsan látom a kilátásokat, hosszú távon viszont lényegesen derűsebben.”

Ha a fundamentumokat nézzük, akkor például a Bitcoin-nál a technológia, a matematikai modell, a közösség, ami mögötte van, az továbbra is adott. A megbízhatóbb kriptovaluták még mindig valós problémákra adnak választ.

Hiszen lehetővé teszik, hogy egy harmadik fél, vagyis egy közvetítő nélkül pénzt tudjunk cserélni, tehát bizonyos szempontból egy pénzközvetítő szerepük definíció szerint van, ennek pedig kell legyen valamilyen értéke – hangsúlyozta a szakember.

A Bitcoin árfolyama

A Bitcoin árfolyama

A tengerentúlon is egyre több a bizakodó hang.

A CNBC több piaci szakértőt is megszólaltatott és az év második felére jó páran növekvő árfolyamokat várnak. Pozitív jelként értékelték, hogy az év elején, amikor a Silicon Valley Bank összeomlott, a nagy bitcoin valuták árfolyama nem rengett meg.

Távol álljon tőlem, hogy bárkinek befektetési tanácsot adjak, hisz láttuk mennyi bizonytalanság terheli a kriptopiacot, de jómagam úgy vélem, hogy a piac növekedésnek fog indulni. Ez csak a saját meglátásom, de szerintem a Bitcoin újra elérheti a 2021 végén látott rekordárfolyamát

mondta el Czeglédi Tamás, aki viszont hangsúlyozta: a Bitcoinnak, mint megoldásnak és technológiának nem attól függ a jövője, hogy mennyi az árfolyama. Akkor is lehet egy nagyon sikeres és hasznos eszköz, ha beesik három dollárra.

Az áttörést az tudná elhozni, amit a szakemberek széleskörű adaptációnak hívnak (mainstream adoption).

A remény az, hogyha jön a következő menetrendszerű piaci erősödés, akkor a használatuk elterjed és a kriptovalutáknál a felhasználók száma elér egy kritikus szintet.

Amikor a Bitstamp-nél ebben a témában több mint 28 ezer befektetőt kérdeztek meg 23 országból, az derült ki, hogy a megkérdezett intézményi befektetők 88 százaléka gondolja úgy, hogy egy vagy több kriptovaluta általános elterjedésére egy évtizeden belül sor fog kerülni.

Ezt a folyamatot segítheti az EU-ban, hogy készül a kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet, amely várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg.

Kalocsai Kornél blockchain- és kriptopénz-szakértő, a Kripteus alapítója, ügyvezetője korábban azt hangsúlyozta, hogy az egész világ várja az uniós szabályozás megjelenését, hiszen mintát nyújt majd arra, hogy a kriptopénzeket hogyan lehet "megfogni".

Hangsúlyozta: a kriptohasználók és -befektetők kedve a rendelet nyomán fel fog lendülni, hiszen a piac tisztulni fog a szabályozás révén.