Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ukrajna bemutatja Oroszországban, milyen a mintaszerű megszállás

Elemzések2024. aug. 15.F. T.

A két és fél éve az orosz támadástól gyötört Ukrajna most maga szállta meg a megszálló területének egy kis részét, ami sok mindenre lehetőséget ad neki, például megmutatni, milyen a genfi egyezmény szerinti bánásmód a hadifoglyokkal és a lakossággal, illetve egy jobb alkupozíció kiharcolása.

A világ melepetten nézi, hogy az ukrán erők betörtek egy héttel ezelőtt Oroszország Kurszk régiójába, és egy hét elteltével is ott vannak.

Az oroszok, akik úgy támadták meg Ukrajnát két és fél éve meggondolatlanul, hogy el se tudtak volna képzelni ilyesmit, egy hét alatt sem tudtak a helyzettel mit kezdeni, az ukránokat nem tudták kiűzni. Kétségbeesetten próbálnak katonákat összeszedni, beleértve a megszállt Ukrajnát is, hogy odairányítsanak valamekkora haderőt.

A király meztelen

Ez egyrészt leleplezi rossz helyzetüket, vagyis azt, hogy mennyire kevés katonájuk maradt, és hogy sem repülőgépekben, sem egyéb eszközökben nincsenek olyan fölényben, ami egy ilyen helyzetben pótolná az emberhiányt, másrészt óriási lehetőséget jelent az ukránoknak, hogy alkupozíciót nyerjenek.

Vélhetően ennyi elég is lesz, hisz nyilván nem tartós megszállást terveznek, ez csak az alkupozíció javítása, és egyben látványos bemutatása annak, hogy a fagyi bizony visszanyal, még ha nem is gondolták volna róla. Ráadásul nem tudhatjuk, Ukrajna milyen, erre épülő lépéseket tervez, mint következő, meglepetésszerű lépések a front más részein.

Mindenesetre most gyorsan megtartják a mintamegszállási bemutatót. A Sky News szerint magasrangú ukrán vezetők bejelentették, hogy a megszállási zónában humanitáris segélyeket biztosítanak a lakosságnak, továbbá evakuálási útvonalat nyitnak civileknek, hogy aki akár, Oroszországba, aki akár, Ukrajnába távozhasson, ha nem akar lakhelyén maradni.

Több esetben arról számoltak be, hogy az orosz hatóságok elmenekültek anélkül, hogy evakuálást szerveztek volna, így a lakosságnak az ukrán hadsereg szállít élelmiszert, gógyszert és más szükséges dolgokat.

A Genfi Konvenció mintaszerű betartása

A CNN szerint Irina Verescsuk, az ideigkenes megszállt ukrán területek újraintegrálásának minisztere elmondta, hogy az orosz polgári lakosságot a megszállt területeken a nemzetközi törvények teljes betartásával megvédik.

Az ukrán parlament emberi jogokért felelős bizottságának vezetője, Dmitro Lubinec szerdán az ukrán közszolgálati tévében elmondta, hogy videóra veszik, ahogy az orosz katonák megadják magukat az ukrán hadseregnek, amely a genfi konvenció szerint eljárva helyezi őket hadifogságba, és biztosítja nekik a hadifoglyokat megillető jogokat. Senki nem kínozza őket, senki nem lő rájuk, szemben az orosz hadsereg gyakorlatával, amikor foglyokat ejtenek. 

Fogolycsere

A hadifoglyokat az speciális táborokba viszik, melyeket Ukrajna ugyancsak a genfi konvenció előírásaival összehangban létesített. Eközben felvették az orosz kapcsolatot az oroszokkal, hogy fogolycseréről tárgyaljanak, ugyancsak a genfi szabályok betartásával. Céljuk, hogy először a sérülteket és nőket hozzák haza, és utána mindenki mást, aki fogságban van.