Az új COVID variáns miatt áll a bál a tőzsdéken

Elemzések2021. nov. 26.Növekedés.hu

Az új variáns miatt több európai ország is megtiltotta a beutazást Dél-Afrikából.

Mivel az új koronavírus, mint minden vírus folyamatosan mutálódik, lépten nyomon új variánsai jelennek meg a világban. Egy új mutáció pedig most alaposan ráijesztett a világra. Hivatalos görög neve még nincs, ezért csak B.1.1.529 néven emlegetik.

Bár a nemzetközi sajtóban megjelent több hangzatos megállapítás is róla, egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a tüskefehérjében, amellyel a vírus bejut a sejtekbe, roppant nagy számú mutáció jelent meg. Legalább 32.

Így az is lehet, hogy sokkal jobban meg tudja kerülni a vakcinák nyújtotta védelmet, mint a korábbi variánsok, ráadásul az első adatok alapján az a feltételezés, hogy roppant gyorsan is terjed.

De egyelőre mindez valóban csak feltételezés. Nincsenek konkrétumok. Hogy pontosan mennyire hatékonyak az új variánssal szemben a vakcinák vagy hogy mennyire halálos az új mutáns arról jelenleg fogalmunk sincs. Nem véletlen, hogy a WHO járványügyi szakértője Maria Van Kerkhove is csak annyit emelt ki, hogy egyelőre annyi  biztos, hogy sok a mutáció az új variánson.

Az új típus először Botswanában és a vele szomszédos Dél-afrikai Köztársaságban jelent meg. Félő, hogy Dél-Afrikában épp az új mutáns miatt kezdett el növekedni a fertőzések száma az utóbbi napokban.

A friss mutáció hírére több európai ország utazási tilalmat rendelt el több dél-afrikai országgal szemben óvatosságból.

Tilalmat vezetett be Németország, Franciaország, Olaszország, Csehország, Hollandia és az Egyesült Királyság is.

A járványügyi hírek miatt a tőzsdék is elkezdtek zuhanni. Londonban például 3,1 százalékkal csökkent az FTSE-100 index a kereskedés kezdetén. 

Esett az olaj ára

Több mint öthavi mélypontra esett a Brent olajfajta ára pénteken késő délután azokra a félelmekre, hogy ha tovább terjed a koronavírus Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett új variánsa, akkor újra bezárkózhatnak az országok, és korlátozhatják a közlekedést, ami a kőolaj iránti kereslet drasztikus esésével járhat ugyanúgy, mint a járvány első hulláma idején - írja az MTI.

Röviddel 18 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 9,14 dollárral (11,15 százalékkal) 73,08 dollárra, június 12-ike óta legalacsonyabb szintre esett.

A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 9,95 dollárral (12,69 százalékkal) 68,44 dollárra zuhant.

Az országok közötti utazási korlátozások újabb szigorításának lehetősége a padlóra vitte a légitársaságok részvényeit. Így például a Lufthansa 12,4 százalékkal, az IAG, a British Airways anyavállalata, valamint a spanyol Iberia 14,4 százalékkal, az Air France-KLM 8,9 százalékkal, az easyJet pedig 10,9 százalékkal gyengült.