Együttműködik a tudomány és a befektetés - Együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt.  

Elemzések2021. szept. 3.Növekedés.hu

Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok alapkezelő között létrejött partnerség célja, hogy a felek közös projektek megvalósítása mellett, szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és lehetőségeiket. A stratégiai együttműködés jövőbe mutató módon ötvözi az egyetemi és akadémiai tudást a gazdasági, befektetői kompetenciákkal.

Idén augusztussal az Óbudai Egyetem is kezdeményezte működési modellváltását, amelynek révén a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány fenntartásába került.

Az új működési környezet lehetőséget ad a kutatás és az oktatás tartalmával és módszereivel kapcsolatos autonómia, a felsőoktatás versenyképessége erősítésére és hatékonyabb együttműködésre nemzetközi és hazai partnerekkel egyaránt. Ennek egyik úttörő példája a most megkötött partnerség.

A megállapodást Varga Mihály, pénzügyminiszter, a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke és a Széchenyi Alapok tulajdonosi joggyakorlója is üdvözölte.

Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok együttműködése erősíti az egyetem bekapcsolódását a gazdaság mindennapi működésébe, növeli szerepvállalását a kutatás-fejlesztésben és az innovációban, nem utolsósorban pedig fejlődési lehetőséget teremt a hallgatók, az oktatók és a cégek számára is.

mondta a pénzügyminiszter.

Az együttműködés a hallgatók, kutatók, oktatók és az alapkezelő számára egyaránt új értéket teremt. Lehetőség nyílik közös projektek megvalósítására, egymás tudásának, illetve lehetőségeinek hasznosítására. A közös munka a tervek szerint kiterjed a Széchenyi Alapok által biztosított szakmai konzultációra, témavezetésre és oktatási feladatokra. Az elméleten túl gyakorlati helyek is elérhetővé lesznek a Keleti Károly Gazdasági Kar legtehetségesebb hallgatói számára.

Tervezik közös startup versenyek szervezését, valamint az egyetem új működési modelljéhez illeszkedően egy komplett műszaki K+F+I szolgáltatási csomagot dolgoznak ki KKV-k számára.

Az egyetem oktatói és kutatói lehetőséget kaphatnak arra, hogy akadémiai munkájuk eredményét az alapkezelő csapatával együttműködve a gyakorlatban is teszteljék.

A tudományos élet és befektetői piac két meghatározó szereplőjének partnersége kitűnő lehetőséget teremt az egyetem piaci forrásbevonó képességének erősítésére, valamint a hazai és külföldi szereplőkkel való kapcsolatok és együttműködések élénkítésére. Ezen felül az egyetem előtt most lehetőség nyílik a Széchenyi Alapok által nemrég indított startup inkubációs és akcelerációs programhoz való csatlakozásra is.

Az együttműködés keretében lehetővé válik az egyetem által felhalmozott tudásvagyon további társadalmi-gazdasági hasznosítása, a gyakorlatorientált képzés erősítése, és ezzel a hazai gazdasági szakemberek és vállalkozások tudásának fejlesztése, teljesítményének növelése.

mondta Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.

Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok kapcsolatának erősítése elősegíti a technológia-intenzív vállalatok – elsősorban a KKV-k – innovációs kompetenciájának fejlesztését, ezzel hozzájárulva a magyar gazdaság hosszútávú stabilitásához és növekedéséhez.

tette hozzá Jobbágy Dénes, az alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

Az Óbudai Egyetemről

A 141 éves múlttal rendelkező egyetem jövőképe egy új és fenntartható fejlődési pályára állás, mely a képzési profilját tekintve, az ehhez tartozó kutatásokban és ipari fejlesztésekben, Magyarország, a Kárpát medence és a közép-kelet-európai régió egyik kiemelkedően fontos egyeteme legyen. Az egyetem küldetése az oktatás, a kutatás és a felhalmozott tudásvagyon társadalmi-gazdasági hasznosítása. Hallgatói 6 tudományterületen (agrár, gazdasági, informatikai, műszaki, pedagógiai és természettudományos) összesen 5 felsőoktatási szakképzési szakon, 15 alapképzési szakon, 10 mesterképzési szakon, 3 doktori képzésben, valamint 39 szakirányú továbbképzési szakon szerezhetnek oklevelet, mellyel az egyetem a felsőoktatási képzési szintek teljes és átjárható spektrumát kínálja.

A Széchenyi Alapokról

A Széchenyi Alapok fennállásának 10 éve alatt több, mint 30 milliárd forintot helyezett ki, amelynek eredményeképpen ma már 80 portfólió társaságot, valamint hat alapban, 108 milliárd forintot kezel. A koronavírus válság ellenére a Széchenyi Alapok tavaly közel megötszörözte befektetési aktivitását. Az alapkezelő 2020-tól jelentősen bővítette a befektetési lehetőségek körét és elindította Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap néven, a Kék Bolygó Alapítvánnyal közös fenntarthatósági alapját. Fókuszba kerültek az érettebb fázisban lévő, akár innovatív, akár hagyományos iparágban tevékenykedő KKV-k mellett a pénzintézetek és a nagyvállalatok is. Idén júliustól pedig a piac katalizátoraként, piaci alapon, tízmilliárd forintos tőkebefektetéssel járul hozzá a korai fázisú startupok növekedéséhez és versenyképességéhez.