Harc a tehetségekért: ezek az országok a legvonzóbbak

Elemzések2019. feb 13.Növekedés.hu

Mennyire képesek az egyes országok magukhoz csábítani, megtartani és képezni a hazai és külföldi humántőkét? Ez a kérdés a legértékesebb erőforrásért, az emberért vívott verseny során alapvetően határozza meg a versenyképességet és a jövőbeli növekedési lehetőséget.

Az IMD World Competitiveness Center egy érdekes felmérésben azt számszerűsítette, hogy a világ 63 országa és az ott működő vállalati szektor mennyire képes vonzóvá tenni saját magát a tehetséges munkavállalók számára. Olyan szempontok szerepeltek az összegzésben, mint az adott ország bérszínvonala, oktatási rendszere, továbbképzési lehetőségei, életminősége, megélhetési költségei és adórendszere.

Ezen szempontok alapján a tehetség és a humántőke számára a világ legvonzóbb országa Svájc, majd következik Dánia, Norvégia és Ausztria. Az első tízben Kanada mellett csakis nyugat-európai országok szerepelnek, majd a 12. helyen következik az USA, a 19. pozícióban Izrael, míg a 20. helyen Új-Zéland.

Magyarország az összevetésben a 63 vizsgált ország közül a 49. legvonzóbb hely a humántőke számára, amely pozícióval Szlovákiát és Romániát előzzük, Csehországot és Lengyelországot pedig követjük.
Egyik évről a másikra viszonylag jelentős változásokat jelez a felmérés, Magyarország 2017-hez képest például öt helyezést javított, de Szlovákia például 13 pozíciót, Írország 7, Belgium pedig 8 helyet rontott, miközben Ukrajna 11, Szlovénia pedig 7 helyezést jött fel.

A teljes cikk a Pénzügyi Szemle Online oldalán, ITT olvasható. 

SIKERSZTORIK
100% pszichológia: Ebben rejlik a Facebook, Snapchat és az Instagram sikerének titka
A Facebook több mint 2 milliárd, az Instagram 800 millió felhasználóval büszkélkedhet, a Snapchat-et pedig körülbelül 180 millióan használják naponta. Valójában miért kapnak ezek az alkalmazások ekkora figyelmet? Összegyűjtöttük az öt legfontosabb okot.
Siker2018. feb 15.
Mit tennének a milliárdosok, ha mindenüket elvesztenék?
Bill Gates és Warren Buffett, akik egyébként hosszú ideje jó barátok, megosztották gondolataikat arról, mit tennének, ha mindenüket elvesztenék és a nulláról kellene felépíteniük az életüket.
Siker2018. ápr 28.
Hogyan legyünk sikeresek a 20-as, 30-as, 40-es éveinkben - az Alibaba tulajdonosának jó tanácsai
„Az életben nem az számít, hogy mennyi mindent értél el, hanem az, hogy hogyan élted meg a kemény napjaidat és a hibáidat.” Mondta Jack Ma.
Siker2018. feb 20.
Michael Bloomberg: öt tipp, hogy sikeres vállalkozó legyen
Mindössze öt dologról van szó, ám ezek betartásával lett sikeres vállalkozó Michael Bloomberg, akit később New York polgármesterének választottak.
Siker2018. máj 10.
Kezdő vállalkozó? Akkor erre az öt dologra figyeljen!
Bármibe, és bármikor is vág bele az ember, vannak általános szabályok, amelyek betartása nagy segítséget jelent a kezdő vállalkozónak. Mutatjuk, mit tart a legfontosabbnak egy sikeres vállalkozó, a JÓKENYÉR pékség tulajdonosa, Ludwig Klára.
Siker2018. nov 8.
Soros után ő a második leggazdagabb magyar
Thomas Peterffy, vagyis Péterffy Tamás 15-18 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ 57. legtehetősebb embere.
Siker2019. jan 12.
Egy fiatal srác 100 millió fontos sportruházati márkát rakott össze Nagy-Britanniában
Nehéz elképzelni, hogy az alapításkor 19 éves Ben Francis-nak honnan volt ideje és energiája létrehozni és vezetni a Gymshark-ot.
Siker2018. okt 18.