Hasznos tanácsok a Hungaroringre látogatók számára

Elemzések2019. aug. 2.Növekedés.hu

Erőteljes hétvégi forgalomra számít a Formula-1 verseny miatt az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A tavalyi Magyar Nagydíj idején kétszer annyian közlekedtek itt matrica nélkül, mint egy átlagos nyári hétvégén.

Tavaly több mint kétszázezren látogattak el a Magyar Nagydíj futamaira. A mogyoródi pályára érkezők miatt idén is erőteljes forgalomnövekedésre számít a NÚSZ Zrt. A Forma- 1-es verseny idején az M3-as sztráda érintett szakaszán nemcsak a forgalom nő meg közel 30 százalékkal, de a jogosulatlan úthasználók száma is emelkedik ilyenkor.

A NÚSZ Zrt. a tavalyi verseny idején mintegy 110 ezer járműáthaladást rögzített a szóban forgó útszakaszon, a matrica nélkül közlekedők száma pedig megduplázódott ebben az időszakban. 

A Nagydíj során kétszer annyi német, román, lengyel, szlovák vagy osztrák felségjelű személygépkocsi fordul meg az M3-ason, mint általában, és a külföldiek esetében a jogosulatlan úthasználók száma is háromszorosára nő. 

Akár belföldi, akár külföldi autósról van szó, a pótdíjfizetés és a kellemetlenségek érvényes matrica birtokában elkerülhetők. Fontos tudnivaló, hogy az autópálya Budapest felől – a 10-es kilométerszelvénytől kezdve – csak érvényes matricával vehető igénybe, mint ahogy azt az M31-es, valamint az M3-ason kelet felől érkezők is csak díjfizetés ellenében használhatják. Indulás előtt tehát nem csak a forgalmi rend ideiglenes megváltozásáról ajánlatos érdeklődni, de az e-matrica megvásárlásról is érdemes gondoskodni. 

Akik szeretnék elkerülni a sorban állást, azoknak az útdíjfizetési szolgáltató elsősorban az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol kényelmi díj megfizetése nélkül lehet e- matricát vásárolni.

A NÚSZ Zrt. minden esetben arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy e-matrica megvásárlásakor ellenőrizzék a rendszám, a felségjelzés és az egyéb adatok helyességét, valamint az érvényességi időt. 

Az egyes matricatípusokról, valamint a különféle díjkategóriáról ezen az oldalon található bővebb információ: https://nemzetiutdij.hu/articles/article/dijtablazat. (x)