Húsz százalékkal kevesebb volt a baleset a járvány első hullámának idején

Elemzések2020. nov. 30.Suki Zoltán

Húsz százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt az idei első fél évben mint tavaly, ami azt is jelenti, hogy kevesebben is haltak meg az utakon. Ez minden bizonnyal összefügg a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokkal. Az ittasan közlekedőket viszont ez sem érdekelte. Részeg gyalogosok miatt is történtek balesetek.

Tavaly az év első felében még 245 halálos baleset történt Magyarországon, idén viszont ugyanebben az időszakban 169-es vesztették életüket az országutakon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Azonban nem csak halálos balesetből volt kevesebb 2020-ban, hanem általában közúti balesetből, ráadásul nem is kevéssel, összesen 20 százalékkal.

Az országban 2020 első félévében 6019 olyan baleset történt, amelyikben meg is sérült, vagy meghalt valaki. A több mint hatezer balesetben pedig összesen összesen 7899-en sérültek meg, és a statisztika idesorolja a már említett 169 halálos áldozatot is.

A különbség abból adódik, hogy vannak vannak balesetek, amikben nem csak egy embernek esik baja.

A balesetezők 25 százaléka (1995 ember) súlyosan, 73 százaléka (5 ezer 735) pedig könnyebben sérült.

Tavaly ugyanebben az időszakban 7 ezer 504 balesetben 9 ezer 957-en sérültek meg. Közülük 2 ezer 491-en súlyosan, és 7 ezer 221 ember könnyebben.

Idén az első félévben a népesség a legkevesebb baleset Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt. Összesen 308 baleset történt.

Ezekben 279-en könnyebben, 99-en súlyosan sérültek, és hat ember meghalt. Ugyanebben a megyében tavaly június végéig tizenhárman vesztették életüket valamilyen közlekedési balesetben.

Fontos kiemelni, hogy a statisztikai hivatal ezeket az adatsorokat a népesség számára vetítve készíti. Így fordulhat elő az, hogy Heves megye a maga 228 balesetével vezeti a listát. Ott 161-en könnyebben, 64-en pedig súlyosan sérültek, és három vesztette életét.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatalos adatok szerint 2020. január 1-jén 637 ezren, Hevesben pedig 293 ezren éltek.

Az ittasan közlekedők azonban úgy tűnik, hogy nem foglalkoznak a statisztikákkal, mert csaknem 2 százalékkal több részegen okozott baleset történt ebben az évben, mint 2019-ben. Idén 624, tavaly pedig 613 ilyen volt.

Ami viszont érdekes, hogy ezekben a számokban nem csak a részeg autósok szerepelnek. Kiderült, hogy a gyalogosokat sem kell félteni. Ugyanis idén már 18 ittasan sétáló miatt történt baleset. Tavaly huszonöten hasonló eset történt.

Összességében persze az autósok állnak az élen. Idén 369, tavaly pedig 331 ember üt úgy a volán mögé, hogy alkoholt ivott, és abból baj is lett.

Az, hogy lényegesen kevesebb baleset történt ebben az évben, az jórészt a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt lehet. Az intézkedések miatt ugyanis márciustól júniusig a közúti forgalom jelentősen mérséklődött, voltak olyan időszakok, amikor szinte alig lehetett járművekkel találkozni az utakon.