Kína már ezüstérmes a világ fegyvergyártói között - Nagyon megy a használtfegyver biznisz

Jön Joe Biden, örülnek az új elnöknek az amerikai fegyveripari mogulok és a fegyverkereskedők, elégedetten dörzsölik a kezüket.

Donald Trump idején nem tartoztak a liebling-ágazatokba, amelyeket nála az olaj- és gázipar vezetett.

Kína állami pénzekkel kipárnázott hadiipari vállalatai nagy sebességgel jönnek fel. Már eséllyel pályáznak a világ második számú fegyvergyártói és fegyverkereskedői pozíciójára, annál is inkább, mert ezt a helyezést hosszú ideig tartó Oroszországi Föderáció (OF) megtorpant.

Egyelőre az USA szilárdan, nagy fölénnyel tartja az első helyet.

Ám ha ilyen tempóban jön fel a kínai gazdaság hátterében Peking hadiipara, nem kell hozzá egy emberöltő, hogy Kína legyen a világelső a fegyvergyártásban és az exportban is. Már ma három kínai van a világ tíz legnagyobb fegyvergyártó vállalata között.

Afrika lélekszáma lélegzetelállító tempóban nő, hamarosan a legnépesebb kontinenssé válik.

Afrika a használtfegyver-piac egyik kulcseleme.

A volt gyarmattartók (angolok, franciák, belgák, olaszok, spanyolok, portugálok és kisebb mértékben a németek) első sorban egykori gyarmataikkal, bázisországaikkal seftelnek, az újonnan jöttek, az Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció (Szovjetunió), Kína a második világháború óta építgetik pozícióikat.

A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a szovjetek elárasztották olcsó, egyszerűen kezelhető fegyverrendszereikkel a fekete kontinens diktatúráit.

És a fegyveripar, import rendszer-semleges, a folyamat töretlen. A szovjet T-54-es, T-55-ös harckocsikat leváltják az oroszok által gyártott T-80-as, T-90-es típusokkal, a MiG-21-eseket pedig MiG 29-esekkel, amelyeket fele-, harmadáron kínálják a megfelelő állapotú (használt) nyugati rendszerekhez képest. 

Kína Afrikában az Oroszországi Föderáció egyik legnagyobb versenytársa. 

A fegyverkereskedői iparág nagyon hasonlít a használtruha-bizniszhez.

A leggazdagabb országok által levetett cuccok, repülőgépek, páncélosok, kézifegyverek, tüzérségi eszközök, hadihajók nagy keresletnek örvendenek a „harmadik világ”, kiváltképpen Afrika és Dél-Amerika országaiban.

Még a katonailag nem igazán jelentős magyarországi felszerelésekre, a T-72-es harckocsikra, MiG-29-es gépekre, az öreg, negyven-ötven éves Kalasnyikov gépkarabélyainkra is van igény. 

Van a használt-fegyver piacnak harmadlagos, sőt negyedleges szekciója is, amikor az „uraktól” levetett fegyvereket a második vevők egy idő után tovább adják a harmadikoknak, akiktől sokszor a negyedkéz-vásárlók veszik meg a lestrapált, de olcsó és még működő fegyvereket.

Meglepő módon, még a szomszédos Románia és a régiószomszéd Bulgária is fontolgatta egy időben, mint harmadkéz-vevők, amerikai F-16-os vadászbombázók beszerzését, például a portugáloktól. 

És vannak a „takarékosak”.

Meglepő módon a világ egyik leggazdagabb országa, Finnország harminc évvel ezelőtt alaposan bespájzolt az NDK hadserege által használt, igen jó műszaki állapotú fegyverekből, amikor a keletnémet rendszer összeomlott és beleolvadt Nyugat-Németországba és ezeket az eszközöket piacra dobták.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy harmadkéz-fogadókként a finnektől 2011-ben két ragyogó állapotú (korábban az NDK hadseregében szolgált, keveset repült) szovjet gyártmányú Mi-8-as katonai helikoptert kaptunk ajándékba. 

Ennek a használtfegyver-biznisznek a vállalkozók a gazdasági, a kormány(ok) a politikai oldalát aknázzák ki.

Például elajándékozzák a „levetett ruhákat”, jelen esetben az Oroszországi Föderációban (OF), elődjében, a Szovjetunióban gyártott T-72-es harckocsikat.

Ezekből mi magyarok 2004-2005-ben 77 darabot adtunk ajándékba az alakuló iraki hadseregnek, amire elégedetten bólintottak a NATO-főhadiszálláson és a Pentagonban. Emellett az irakiak kaptak tőlünk 36 BMP páncélozott csapatszállítót, négy harckocsimentő műszaki járművet, továbbá 2006-ban 100 katonai teherautót. 

Végül is mindkét oldal jól járhat.

Az eladók (ajándékozók) megszabadulnak a feleslegessé váló, csak a pénzt, karbantartói kapacitást felemésztő, raktárteret apasztó nagyvasaktól, a MiG-29-esektől, a maradék T-72-esektől.

A vevők, (megajándékozottak) pedig jutányosan, vagy ingyen jutnak az óhajtott hadieszközökhöz – és hálásak a szállítóknak, adományozóknak.

Magyarországon az elmúlt két és fél-három esztendő nagyszabású átfegyverkezési programja keretében a korábbiak (a JAS 39 Gripenekre lecserélt MiG-29-esek) mellé újabb eszközök kerülnek.

Feltehetően a 218 darab Lynx KF41-es nehéz páncélozott harcjármű (IFV) megvásárlásával a több mint 600 darabos, fizikailag jó állapotú, viszont erkölcsileg elavulóban lévő BTR-jeink (nagyrészt 80A-modellek), a tízezernél is több Kalasnyikovunk is erre a sorsra jut. Vagy elajándékozzák, vagy eladják őket.

Sorsukról ez idő szerint kevés információ áll rendelkezésre. 

Vannak helyzetek, amelyek megítélése másutt sem egyszerű.

Spanyolország néhány éve Mozambiknak „eladta” jelképes összegért, száz euróért a felújított, 20mm-es Oerlikon gyorstüzelő gépágyúval, közepes géppuskákkal felszerelt, parti vizeket védésére alkalmas járőrhajót, a Dragonerát. A különös ügylet mögött azt sejtik, hogy a spanyolok fel akarták fegyverezni, és az Indiai óceán vizein garázdálkodó kalózok elleni fellépésre kényszeríteni a mozambikiakat, anélkül, hogy „ajándékozás-szaga” lenne a dolognak.

Az Egyesült Államok kezdetben nyomasztó, majd napjainkra apadó világgazdasági dominanciájára, a második világháborúban játszott ellátó szerepére épít.

Máig arra alapoznak, hogy a második világháborúban az USA volt a világ fegyverműhelye, elképesztő nagyságú ipari kapacitásokat építettek ki.

A B-24-es Liberator négymotoros bombázókból óránként(!) egy gép gördült le a futószalagokról. Ekkor vetette meg a lábát, vagy erősödött meg a Boeing, a Martin-Marietta (amely később fuzionált a Lockheeddel, és lett belőle LM), a Northrop Grumman, a Raytheon-United Technologies, a General Electric. 

Szaúd-Arábia az amerikai fegyverrendszerek legnagyobb vásárlója, egyben a világ legnagyobb fegyverimportőre.

Ám fokozatosan elveszti jelentőségét Washington számára, mint kulcsfontosságú olaj-exportőr. Így meg kell húznia a nadrágszíjat, átállni az olaj- gázkitermelésre alapozott gazdasági modellről egy fenntarthatóbb növekedési útra.

Ez az átállás a fegyverimport előbb-utóbb bekövetkező mérséklésével jár. A szaúdiak híresek arról, hogy hajlamosak mega-fegyverüzleteket kötni, aztán, amikor realizálni kellene a szerződéseket, ilyen-olyan indokkal kifarolnak a teljesítés, a vásárlási kötelezettség alól.

Ami a globális képet illeti, Amerikának, a franciákkal, másokkal együtt sikerült visszaszorítania az oroszokat Indiában, a világ második számú fegyverimportőrénél.

India volt egyébként az oroszországi fegyverek legnagyobb vásárlója.

Az USA fegyverexportjának a felét a Közel-Kelet vette fel az elmúlt öt esztendőben, derült ki a stockholmi békekutató intézet, a SIPRI tanulmányából.

Észak-Afrikában a kép vegyesebb.

Algéria, amely a szomszédos Marokkóval áll vitában, hatalmas tempóban vásárolja a fegyvereket – nem keveset belőlük Moszkvától.

A másik nagy regionális importőr Egyiptom, amely katonailag Jemenben és a szomszédos Líbiában is érdekelt – és déli szomszédjánál, Szudánban sem nyugodt a helyzet. Egyiptom az utóbbi fél évtizedben a világ harmadik legnagyobb fegyverzet-importőrévé vált. Fegyverbeszerzései kiegyensúlyozottabbak, legnagyobb szállítói az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország és az Oroszországi Föderáció.

Ami Afrika egészét illeti, 2000 óta számolva, a SIPRI adatai alapján Moszkva volt a legnagyobb fegyverszállító.

2018-ig csaknem kétszer annyi fegyvert adott el, mint a második helyezett Egyesült Államok, vagy a csaknem az amerikaiakéhoz hasonló mennyiségű-értékű fegyvert eladó Németország.

Kína a 2000-2018 közötti időszakban az OF afrikai fegyverszállításainak csak a negyedét tudta értékesíteni a fekete kontinensen. Ám az utóbbi két esztendőben változott a helyzet.

Az Oroszországi Föderáció belső gazdasági gondjait tükrözve az ország fegyverkivitele is csaknem ötödével visszaesett. Kínáé ugyanakkor felgyorsult. 

És nemcsak Afrikában, hanem a másik nagy piacon, Latin-Amerikában is egyre gyakrabban szorították meg kínai kollégáik az oroszországi és az egyesült államokbeli fegyverkereskedőket.

A Kínai Népköztársaság teljes mértékben eltérő üzleti-politikai filozófiára építi latin-amerikai térnyerését, így fegyverexportját is.

Élve hatalmas, az oroszországinál csaknem egy nagyságrenddel erősebb gazdasági hátterével, Kína hitelekkel, az adott ország katonai-biztonsági struktúráiba beszállító helyi vállalatok támogatásával igyekszik megágyazni fegyverkivitelének, politikai-gazdasági-katonai befolyása növelésének.

Az Egyesült Államok Kongresszusi Kutató Szolgálata (CRS) adatai szerint Kína 2005 és 2019 között több mint 137 milliárd dollárt fektetett be Latin-Amerika országaiba. Ezek egy része kedvező feltételekkel nyújtott, támogatott hitel. Négy országra összpontosított: Venezuelára (62,2 milliárd dollár), Brazíliára (28,9 milliárd), Ecuadorra (18,4 milliárd) és Argentínára (17,1 milliárd). 

Kína a fegyverexportban is érvényesíti az „ezeréves horizont”, a rendkívül hosszú időre előre tervezés hagyományos politikáját.

Mint az amerikai hadsereg folyóirata, a Military Review megjegyzi, ennek jegyében magas rangú venezuelai tiszteket látnak vendégül Kínában és jelentős számú venezuelai kadét tanul kínai felsőoktatási intézményekben. És Kína az elmúlt években katonai szállítógépekkel (Y-8F-100-asokkal), több száz páncélozott csapatszállító/harcjárművel(VN-1, VN 4-esekkel), harci gépekkel, VN-16-os könnyű harckocsikkal látta el a venezuelai fegyveres erőket. 

Ami kiváltképpen aggasztja az amerikaiakat: a kínai katonai-biztonsági szuper-technológiai (hi tech) eszközök, például az 5G (majd tervben a 6G) távközlési, IT berendezések szállítása, amelynek révén belehallgathatnak-beleláthatnak az amerikai hadsereg hasonló rendszereibe.

Tavaly az e tekintetben világelső Kína több mint 654 milliárd dolláros összértékkel jóval több hi tech berendezést exportált a világba (így Latin-Amerikába is), mint amennyit az utána következő három ország, Németország (209,6 milliárd dollár), Dél-Korea (192,8 milliárd) és az Egyesült Államok (156,4 milliárd) együttvéve.