Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Irán nyitna a nyugat felé

Elemzések2024. júl. 29.Fellegi Tamás

Az iráni vallási vezető, aki a legfelső hatalmat képviseli, az új elnök beiktatása alkalmából jelezte, hogy javítaná a diplomáciai kapcsolatokat a nyugati országokkal.

Hamenei ajatollah az új elnök, Maszud Pezeskian győzelmének alkalmából jelezte, hogy az ország békülékenyebb lenne. Hangsúlyozta, hogy a nyugati országok zordan bántak Iránnal, amióta 2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött hathatalmi nukleáris paktumot.

Gazdasági nyomás

A paktum egyoldalú felmondása semmilyen haszonnal nem járt, máig sem tudni, hogy Trump mit remélt tőle, mindenesetre ma Irán rendkívül közel van az atomfegyver előállításához. Az országot szankciók sújtották az atomprogram folytatása miatt, elsősorban az olajexport terén, ami Irán gazdaságát rendkívüli mértékben megviselte. A gazdaság összeomlása a lakosság körőben is elégedetlenséget kelt, ami a vezetés számára is kedvezőtlen.

Közel az atomfegyverhez

Ennek alapján logikus, hogy új elnökkel, akit kedden iktatnak be, új, békülékenyebb hangnemet is meghirdethetnek, pláne, hogy az atomfegyverhez közel vannak, de az utolsó lépéseket nem teszik meg, miután ez akár háborús kockázatot is jelenthet. Különösen Izraellel, aki bármire hajlandó lehet, hogy meggátolja az iráni atomfegyver létrejöttét, hisz amint azt a néhány hónappal ezelőtti rakétatámadáskor láttuk, Irán olyan katonai döntésre is elszánhatja magát, amire nem sokan számítanak.

Belső reformok

Most ugyanakkor Irán számára is előnyösebb lehet a békülés, pláne, hogy az új elnök is konstruktív és hatékony diplomáciát szeretne. Pezeskian közölte, hogy politikailag erősen töredezett népét szeretné egyesíteni, vagy ahogy régebben ez itthon is elhangzott, betemetné az árokat, mégpedig a törvényességhez ragaszkodva.

Kevéssé reális atompaktum

Pezeskian kampányában a nukleáris paktum újjáélesztését szorgalmazta, amely Hamenei szerint is elérhető. Persze elég nehéz úgy újrakötni a szerződést, hogy Irán rengeteg, az atomfegyverhez lényegében megfelelő dúsított uránnal rendelkezik: a szerződő felek nyilván ennek megsemmisítését vagy átadását szabnák feltételül.

Az ajatollah közeölte, hogy megegyezés esetén az összes szankció visszavonható lenne, miközben dícsérte azt a 2020-as törvényt, amely lehetővé tette az urándúsítást, ez alapján viszont nem látszik, hogy lehetne egyezségre jutni.

Mérsékeltebb elnök és alelnök

Az új elnök megnevezte alelnökét, aki Mohammed Reza Aref, aki mérsékelt politikus hírében áll. Irán vezetése így összességében vélhetően konstruktívabb lesz, mint a helikopterbalesetben elhúnyt előző elnök alatt, persze kérdés, hogy ez mire lesz elég a nyugattal való kapcsolatok javításában.