Jön fel a Balkán!

Elemzések2017. nov. 3.Növekedés.hu

Közzétette a Világbank a szokásos üzleti környezet-versenyképesség rangsorát (Doing Business Ranking). A legfontosabb információk ilyenkor világszerte körbejárnak, így az élboly: Új-Zéland, Szingapúr, Dánia, vagy a záróhármas: Venezuela, Eritrea, Szomália. Számunkra az is fontos, hogy Magyarország most a 48-ik lett. Ám az adatok részleges böngészéséből érdekes adalékok nyerhetők ki, például az, hogy az elmaradottabbnak gondolt balkáni országok sokat javítottak pozíciójukon. A legmagasabbra rangsorolt Macedónia már a 11-ik a teljes listán, ahol fontos hangsúlyozni, hogy nem versenyképességről, hanem összetett üzleti paraméterekről van szó (infrastruktúra, egyszerű cégalapítás, kisebbségi jogok, hitelhez jutás). És végül még egy érdekes sorrend.  Kevés olyan lista van, főleg, ami a gazdaságot illeti, amelyben az európai országok közül Koszovó vezet. De a Világbank azt is összesíteni képes, hogy mely országok tudtak egy év alatt a legtöbbet fejlődni. Nos, 2017-ben Koszovó volt az egyetlen európai ország, amelyik a fejlődés ütemét tekintve bejutott a top 10-be, ahol egyébként még a következő államok nyerték el a World Bank kiemelt dicséretét: Brunei, Thaiföld, Malawi, India, Üzbegisztán, Zambia, Nigéria, Dzsibuti és Salvador.