Mi a mérlege a három éve bevezetett orosz embargónak?

Elemzések2017. nov. 3.Növekedés.hu

Az Európai Unió szempontjából nem sült el jól az EU – Oroszország gazdasági szankciósorozat. Mint emlékezetes, 2014-ben az EU az Ukrajna destabilizálását támogató orosz lépések miatt szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Nem késett a válasz sem, Moszkva is betiltotta az uniós, illetve az amerikai termékek behozatalát, így a húst, a halat, a tejtermékeket, a zöldség-gyümölcsöt. Több mint három év után már meghúzható a mérleg. Oroszországban nem alakult ki élelmiszerhiány, igaz az árak ma 70 százalékkal magasabbak (ennek oka részben a rubel leértékelődése, részben a kereskedelmi nehézségek). Ám az európai gyártókat könnyen pótolta Oroszország, a folyamat legnagyobb nyertesei Fehéroroszország, illetve főleg muzulmán országok, Törökország, Egyiptom, Marokkó és más közel-keleti államok lettek. Emellett ma már kimondható, hogy maga Oroszország is sokkal önellátóbb lett. Szinte minden terménynél jelentősen nőtt az orosz termelés, mert állítólag sikeres volt az agrárvállalkozások indításához kitalált olcsó hitelprogram, amellyel tízezer fiatal vállalkozó élt, és amelynek összesített értéke többszázmilliárd rubel volt. Magyarország a folyamatban mindenképpen veszített, igaz a leginkább érintett baromfiágazat azért részlegesen Dél-Kelet-Ázsia felé át tudta csoportosítani a kivitelét.