Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megindult a kereskedés a BÉT Xtend piacán a Megakrán részvényeivel

Elemzések2018. dec. 5.Növekedés.hu

Régi terv vált valóra azzal, hogy immár aktívan működik az új, középvállalati igényekre szabott Xtend platform a Budapesti Értéktőzsdén: tegnap indult az első résztvevő, a Megakrán Nyrt részvényeivel való kereskedés. A cég vezetőjét jövőbeni terveikről kérdeztük. Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója és Langmáhr Tamás a Megakrán elnöke

Rég várt becsengetés

Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel kezdte meg első kereskedési napját a Megakrán a Budapesti Értéktőzsdén. Langmáhr Tamás, a cég igazgatóságának elnöke, Vitkovics Péter, a felügyelőbizottság elnöke, valamint Seres Réka vezérigazgató-helyettes indította meg a kereskedést a BÉT csengőjének megszólaltatásával.

Tőkeemelés

A Megakrán novemberben hozta meg közgyűlésén a zártkörű tőkeemelésről szóló döntést, amelynek során újonnan kibocsátott részvényeket regisztrált a BÉT Xtend piacára. A tranzakcióban, amelynek összértéke 678 millió forint volt, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékos mértékben, az egyéb intézményi és magánbefektetők mintegy 30-30 százalékos mértékben vettek részt.

Tőzsdeéretté vált

A speciális emeléstechnikai feladatokat, valamint több, szorosan ehhez a tevékenységekhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó Megakrán folyamatos beruházások, szervezeti átalakítás és innovatív fejlesztések révén vált tőzsdeérett vállalattá. A cég ügyfélkörét jellemzően az elektronikai, az élelmiszeripari, a gyógyszeripari és az energetikai szektorból érkező iparvállalatok alkotják.

ELITE és Mentoring programok

A tőzsdei megjelenéshez a Megakrán számára nem csupán anyagi, hanem szellemi tőke bevonására is szükség volt. A BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös, vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó ELITE Programjának első turnusához épp e célból csatlakozott az ambiciózus vállalat. A Megakrán volt továbbá az első cég, amely a BÉT Mentoring Programja keretében támogatást nyert a tőzsdeérett kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó GINOP-pályázaton idén júniusban.

Úttörők az iparágban

Langmáhr Tamás, a társaság igazgatóságának elnöke a Növekedés.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tőzsdei jelenlét a tőkebevonáson kívül leginkább a transzparenciát, a nyilvánosságot jelenti, az iparági szereplők közül végre valaki megmutatja, hogy lehet átlátható tőzsdei vállalatként működni. A bevont tőkét eszközfejlesztésre fordítják, miután az iparág rendkívül tőkeigényes.

Továbblépés, befektetői érték

Arra a kérdésünkre, hogy tervezik-e, hogy az Xtendről a Standard tőzsdei kategóriába lépjenek, azt válaszolta, hogy először az Xtenden szeretnének bizonyítani, és nagyon fontos, hogy lássák: a mostani tőkebevonás után milyen sikereket érnek el, és ettől teszik függővé a további terveket. A befektetőknek pedig azt üzenik, hogy a Megakrán teljes csapata azon dolgozik, hogy növekedjen a vállalat értéke és ez a részvények árfolyamában is láthatóvá váljék.