Megvan, hány magyar dolgozik külföldön, így állunk az uniós rangsorban

Jelenleg az Európai Unió politikájának egyik legfontosabb kérdése a tagállamokba érkező, egyre jelentősebb bevándorlás - olvasható az Oeconomus Intézet cikkében.

Emellett azonban a tagállamok közötti, belső népmozgás is igen jelentős, szintén gazdasági, kulturális és társadalmi hatásokkal járva. Az Európai Unióban 1994-ben alkották meg az Egységes Piac intézményét, amely lehetővé tette a személyek, szolgáltatások, tőke és áruk szabad áramlását.

A koncepció teljes megvalósulásának érdekében ezen

négy szabadságfok zavartalan és súrlódásmentes áramlásának biztosításáért le kellett bontani a jogi, fizikai és gazdasági akadályokat.

Ennek keretében számos intézkedés mellett például harmonizálták a különböző tagállamok közötti szabályozási eltéréseket, a Schengeni-övezetben megszüntették a határellenőrzést, eltörölték a belső- és egységesítették a külső vámokat.

Az Eurostat adatbázisa megmutatja, hogy mely EU-s tagállamban volt a külföldön (más uniós országban) élő állampolgárok aránya. A (Trianon miatt határon túlra szakadt magyar állampolgárokat nem számítva) a magyar lakosság 3,92 százaléka élt külföldön, amely arány az unió középmezőnyébe tartozik.

Ezzel olyan,

sokszor pozitív példaként emlegetett országokat előzünk meg, mint Portugália, Észtország, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, vagy Románia. Az EU-ban legkisebb mértékben a németek (0,86%), máltaiak (0,89%) és a svédek (0,9%) hagyják el szülőföldjüket.

Ezzel szemben a külföldön élők aránya Portugáliában (9,4%), Bulgáriában (12,2%), Horvátországban (15%) és Romániában (16,5%) a legmagasabb. Utóbbi állam emellett a legtöbb külföldre költözött számában is vezet, 3,15 millió fős értékkel.

Az uniós belső népmozgás elsősorban az erős és fejlett gazdasággal rendelkező, szomszédos országokba irányul. 

A bevándorló munkaerő elsődleges felszívó ágazata a feldolgozóipar és egészségügy, valamint az alacsony képzettséget igénylő mezőgazdasági, építőipari és szolgáltatási szektorok.

 A közös határ logisztikailag könnyíti meg a népmozgást, és számos esetben a szomszédos országok között nyelvi és kulturális kapocs is létezik. A közelség csökkenti az utazási költségeket, így megkönnyítve a gyakori hazalátogatásokat.

A nyelvi kapcsolat mellett a történelmi kapcsolatok is elősegíthetik a költözést, például az Osztrák-Magyar Monarchia öröksége családi kötelékeket hagyott hátra, amelyek megkönnyítik a magyarok beilleszkedését Ausztriában. De hasonló reláció létezik például Ausztria és Németország, Portugália és Spanyolország, illetve a balkáni vagy a balti államok között.

Az Ibériai-félsziget két országa között ugyan nyelvi hasonlóság és kulturális közelség fennáll, mégis a portugál emberek elsődleges célországa Franciaország. Hazánk mellett a történelmi kapocsra másik példaként jó az 1993-ban kettészakadt országpár Csehország és Szlovákia.

A magyar emberek esetében

az elsődleges uniós célország Németország (194 ezer fő), majd Ausztria (100 ezer fő). Összességében tavaly 376 ezer magyar állampolgár élt más uniós országban. Hasonló népmozgási minták figyelhetőek meg a többi volt szocialista blokkhoz tartozó kelet-közép-európai ország esetében.

Legnagyobb számban Lengyelországból vándoroltak Németországba az emberek, 783 ezer fő. Az EU-s tagállamok közül Romániában a legnagyobb mértékű az elvándorlás, a lakosság több mint 16 és fél százaléka él külföldön (3,15 millió fő). Keleti szomszédaink elsődleges célországa Olaszország (1,08 millió fő), Németország (835 ezer fő) és Spanyolország (630 ezer fő). Az Európai Unió tagállamai közül Németország fogadta be a legtöbb uniós állampolgárt, több mint 4,6 millió főt. Második helyezett jóval lemaradva, de még így is másfél millió uniós lakost befogadva Franciaország.

A kivándorlás motivációi sokrétűek, a kalandvágy, családi kapcsolatok és képzési célok mellett elsősorban gazdasági jellegűek.

A magasabb bérek, jobb foglalkoztatási kilátások és életszínvonal vonzóvá teszik a fejlett gazdaságú és szerencsésebb történelmi előtörténettel rendelkező országokat. A bevándorlás a nyugat-európai országok számára is nyújt bizonyos pozitívumokat, például a munkaerőhiány mérséklése.

A közszolgáltatások minősége és az ország politikai vezetésének irányultsága is a lakóhelyváltásra sarkallhatják az embereket. Egy idő után a népmozgás öngerjesztő folyamattá válik, azok az országok, ahol kialakult bevándorló-közösség él még vonzóbbá válik a külföldre költözés. Az így kialakult társadalmi hálózatok gördülékenyebbé teszik a beilleszkedési folyamatot.

A belső népmozgásnak azonban negatív gazdasági következményei is vannak, mind a befogadó, mint a kiindulási ország esetében.

A célországban megjelenő jelentős többlet-munkaerő lenyomhatja a bérszínvonalat, míg a kiindulási országban munkaerőhiány léphet fel, mivel jellemzően a munkaképes korú, képzettebb munkavállalók költöznek külföldre.

Az „agyelszívás” jelenségét egy korábbi cikkünkben elemeztük. Utóbbi tényező megnehezítheti a különböző szociális ellátórendszerek finanszírozását és fenntartását, illetve az egész gazdaság bővülésére negatívan hat. Ezzel szemben a befogadó országokban is komoly nyomást helyezhet a szociális ellátórendszerre a hirtelen megjelenő néptömeg. A népmozgásnak az ingatlanárakra is jelentős hatása van, a befogadó országban feltornászva, míg a kiindulási országban lenyomva azokat.