Mi kell ahhoz, hogy működjön az élet készpénz nélkül?

Elemzések2019. jan 17.Növekedés.hu

Amennyiben elfogadjuk, hogy idővel szinte minden tényező a készpénz ellen dolgozik, akkor még a jelenleg készpénzben dúskáló országoknak is érdemes azon gondolkodniuk, hogy milyen lesz az élet készpénz nélkül.

Kevés olyan egyértelmű technológiai-gazdasági trend létezik, mint a digitalizáció, ami a pénzügyekben akár a készpénzmentes társadalom és gazdaság kialakulásához is elvezethet. Vannak olyan államok, ahol ez a folyamat lassabb, sőt, szinte még nem is látható, és vannak, ahol gyorsabb és már az ajtón kopogtat – az első csoport tipikus képviselői a dél-európai és a kelet-közép-európai államok, ez utóbbin belül például Magyarország, a másodiké pedig az észak-európai országok, kiemelten Svédország.

A GDP-arányos készpénzállomány az Európai Unió egyes országaiban (MNB Tanszék blog)

Nem meglepő módon a készpénzmentességről ott gondolkodnak a legtöbbet, ahol már szinte meg is valósult – azaz Svédországban. A 10 milliós észak-európai országban minden adott a készpénzzel való „leszámoláshoz”: jól működő és robusztus kártyarendszer, fejlett internet-infrastruktúra, népszerű mobilapplikáció, támogató jogi környezet és az elektronikus fizetésekkel kapcsolatos általános társadalmi bizalom. Ennek fényében nem is meglepő, hogy Svédországban a bruttó hazai termék arányában mérve a készpénzállomány 1 százalékot tesz ki, miközben az egyéb európai országokban ez az arány 10 százalék körüli (Magyarországon 13 százalékos), az Egyesült Államokban pedig 8 százalékos. Egy évtized alatt a felére csökkent a svéd készpénzállomány, amit alapvetően az táplál, hogy egyre kevesebben használnak készpénzt, és erre természetesen az üzleti élet is reagál. Egy felmérés szerint a 18-24 éves svédek 95 százaléka csak elektronikus fizetési módokat használ (kártya, internetes fizetés, mobilapplikáció, illetve egyre gyakrabban beültetett mikrochipek) és a cégek is egyre gyakrabban tesznek ki olyan táblát a bejárat mellé, hogy készpénzt nem fogadnak el (amire az egyéb európai jogrendszerekkel ellentétben a svéd jog szerint lehetőségük is van). A kevés megmaradt készpénzhívőből adódó vállalati költségek (kiemelten a készpénzkezelés) egyszerűen olyan magasak, hogy nem éri meg készpénzt elfogadni – egy hazákban is ismert svéd bútoráruházban például egy új kezdeményezés szerint a tipikusan készpénzzel fizetett hotdogokat már inkább ingyen adják, mint hogy készpénzt kapjanak érte. Jonas Hedman, a Copenhagen Business School professzora és szerzőtársai 750 kiskereskedőt kérdeztek meg készpénzkezelési és -elfogadási szokásaikról, és arra következtettek, hogy Svédországban 2023. március 24-ére eltűnik a készpénz a gazdaságból. A pontos dátum kicsit furának tűnhet, de csupán abból adódik, hogy a kutatók modellje szerint erre a napra csökken olyan alacsony szintre a készpénzhasználat, hogy marginális hasznok és költségek összevetése alapján már ne érje meg fenntartani a készpénzelfogadáshoz szükséges infrastruktúrát. Svédország helyzete tehát speciális, de mivel a technológiai fejlődés iránya egyértelmű, így még azokban az országokban is érdemes lehet szorosabban figyelemmel kísérni, mire jutnak a svédek, ahol egyelőre szinte elképzelhetetlen a készpénz kiszorulása a fizetési rendszerekből. Lássuk tehát pár friss publikáció, tanulmány és jegybanki értékelés alapján, milyen fő dilemmákkal szembesülnek a svédek:

  • A svéd álláspont szerint a készpénz mindenképp el fog tűnni, amire az államnak valamiképp reagálnia kell, hiszen a fizetési rendszer (és maga a bankrendszer) érdemben át fog alakulni, a fizetési rendszer működésének biztosítása ugyanakkor továbbra is állami (jegybanki) feladat marad. Stockholm alapvetően két alternatívában gondolkodik, mégpedig a digitális jegybankpénz (e-krona) bevezetésében, illetve a banki szabályozás szigorításában.
  • Központi kérdés, hogy milyen hatással lenne a bankok közötti versenyre az állami fizetőeszköz eltűnése a fizetési rendszerből, hiszen a fizetési rendszer egy természetes monopóliumnak tekinthető, jelentős hálózati hatásokkal (network effects);
  • Gyakori érv a készpénz mellett, hogy krízishelyzetben fontos funkciókat tud betölteni, de vajon igaz-e ez akkor is, amikor például a válsághelyzet az internet-hálózat, vagy az elektromos rendszer leállásából adódik, hiszen ekkor készpénzhez sem lehet hozzájutni, illetve a boltok maguk sem képesek kinyitni a leltározási, elszámolási rendszerek leállása miatt.
  • A jegybanknak a „lender of last resort” mellett „money provider of last resort” funkciót is be kell töltenie. Ezt azt jelenti, hogy egy készpénzmentes világban olyan fizetési megoldásokra is szükség van, amelyek a fizetési rendszer a fenti, offline-környezetben is működőképes maradjon, hiszen
  • sok a potenciális trade-off, hiszen például a digitális pénzügyek elterjedése minden bizonnyal hatékonyabbá teszi a bűncselekmények felderítését, de fokozza a magánélet feletti kontroll lehetőségét is;
  • Milyen biztonsági vagy akár geopolitikai kockázatokat jelenthet, különösen válsághelyzetben, politikai-katonai konfliktus esetén, hogy egy ország fizetési rendszerének működése alapvetően egy másik országban működő szolgáltató (például kártyatársaság) működésén, döntésein múlik;
  • Milyen társadalmi hatása lehet a készpénz eltünésének, különös tekintettel az idősek, a betegek (kiemelten például a demencia) a képzetlenek, a más kulturális közegből érkezők, a hátrányos helyzetűek, illetve az adományokra épülő gazdasági-társadalmi modellek szempontjából;
  • Mennyire biztonságos a digitális pénzek mögötti technológia, mennyire képes megvédeni a pénzünket és az adatainkat például a cyber-támadásokkal szemben;
  • Miképp lehet a fenti dilemmákat oktatással kezelni egy olyan korban, ahol a gyerekek szinte azt hiszik, hogy a pénz ingyen van, mert csak ki kell venni az automatából.

Dilemmából és nyitott kérdésből tehát van elég, de abban jó eséllyel igaza van a svédeknek, hogy idővel ezekre a kérdésekre mindenkinek kell valamilyen választ adnia. A később érkezők szerencséje lehet, hogy az úttörő svédek tapasztalatai ebben sokat segíthetnek.

Kolozsi Pál Péter, MNB Tanszék blog