Nem csak összeszerelésre jól a magyar cégek: meglepő képet kapunk, ha a számok mögé nézünk
ElemzésekA magyar kisvállalatok helyi hozzáadott-értékteremtése regionalitásban is kiemelkedő, így a szektor leértékelése szakmailag teljesen megalapozatlan. A hazai cégek multiknak való kiszolgáltatottsága helyett célzott innovációs támogatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság gerincét alkotó vállalkozások saját jogukon válhassanak versenyképessé.

Az EU különböző tanulmányai egybehangzóan úgy fogalmaznak, hogy a KKV-szektor jelenti az EU iparának és gazdaságának gerincét, hiszen az összes vállalkozás 99,8 százalékát és a teljes foglalkoztatás 64 százalékát adja.
De figyelemre érdemes a KKV-k társadalomépítő szerepe is, hiszen erősítik a közösségeket, munkát adnak olyan embereknek is, akiket a nagyvállalatok nem vennének fel. Fontos jellemzőjük, hogy értékláncaik hosszabbak, mint a nagycégeké, mivel általában a kutatás-fejlesztést és az értékesítést is maguk végzik. Ezzel egyben többféle munkalehetőséget is tudnak kínálni. Viszont ennek következtében a hagyományos termelékenységi mutatóik értéke, mint például az egy főre vagy egy órára jutó új érték, alacsonyabb lehet. Ennek oka, hogy nem tudnak élni a nagycégek összeszerelő tevékenységre építő szervezeti rendszerei kínálta mérethatékonyság lehetőségeivel. Éppen ezért szakmaiatlan a KKV-k termelékenységét a nagycégekével összevetni.
Érdemi összehasonlításnak csak a saját méretkategórián belül van értelme. Vagyis például a magyar KKV-k termelékenységét érdemes például a cseh, osztrák, lengyel stb. KKV-kéval összehasonlítani. A kérdést - szakmai alapon – csak így lehet feltenni:
hogyan viszonyul a magyar KKV-szektor termelékenysége az egyes méretkategóriák és ágazatok esetén a hasonló külföldi KKV-k adataihoz?
A nagy cégek esetében is ugyanezt a kérdést indokolt feltenni:vajon mekkora a nálunk működő nagycégek termelékenysége a más országokban működő hasonló nagycégekéhez mérve?Ezen a ponton egy további fontos szakmai érvelést is szóba kell hozni. Nemzetközi összehasonlításban objektívebb képet kapunk az úgynevezett bérrel korrigált munkatermelékenység mutató elemzésével. Ez ugyanis arra mutat rá, hogy adott munkaerőköltséggel mekkora új értéket állít elő egy cég. Nézzünk meg most két érdekes adatsort! Az első táblázatban 4 ország feldolgozóiparára látjuk összességében és cégméret szerinti bontásban a teljes kibocsátáson belüli helyben hozzáadott érték arányát.
1. táblázat: Hozzáadott érték a kibocsátás százalékában, feldolgozóipar (2024, %)
|
Ország |
Összesen |
10–19 fő |
20–49 fő |
50–249 fő |
250 fő és fölötte |
|
Magyarország |
25,4 |
37,1 |
36,3 |
26,8 |
23,5 |
|
Szlovákia |
23,9 |
33,7 |
32,3 |
28,3 |
21,2 |
|
Csehország |
26,6 |
36,2 |
32,5 |
28,3 |
24,8 |
|
Ausztria |
30,8 |
38,5 |
37,4 |
34,9 |
29,0 |
Forrás: Eurostat, 2026.09.30.
Mit mutat az 1. táblázat? Egyrészt azt, hogy Ausztriában általában minden cégtípusban magasabb a kibocsátásban a helyben teremtett hozzáadott érték, azaz hosszabbak az értékláncok. Másrészt a nagycégeknél mindenhol kisebb a helyben hozzáadott érték, mint a KKV szektorban. De még egy érdekességre felfigyelhetünk.
A 10 és 49 fő között foglalkoztató magyar cégek helyi hozzáadott értékteremtése Ausztriától alig lemaradva a második legmagasabb érték, viszont a 250 és több főt foglalkoztató nagycégek esetén már sokkal nagyobb a különbség, vagyis nálunk a nagyobb cégek helyi hozzáadott értékteremtése sokkal kisebb, mint Ausztriában, ami az összeszerelő tevékenység túlsúlyára enged következtetni.
Most nézzük a termelékenységi adatokat! A 2. táblázatban a bérekkel korrigált értékeket látjuk.
2. táblázat. A bérekkel korrigált munkatermelékenység a feldolgozóiparban (%)
|
Ország |
Összesen |
10–19 fő |
20–49 fő |
50–249 fő |
250 fő és fölötte |
|
Magyarország |
181,9 |
156,7 |
162,6 |
157,3 |
206,5 |
|
Szlovákia |
150,7 |
132,6 |
137,0 |
150,4 |
179,2 |
|
Csehország |
167,2 |
153,1 |
153,1 |
162,6 |
186,6 |
|
Ausztria |
128,6 |
121,6 |
125,8 |
128,4 |
135,2 |
Forrás: Eurostat, 2026.09.30.
A táblázat nagyon fontos információt tartalmaz.
Egyrészről azt látjuk, hogy ha a bérköltségeket is számításba vesszük, akkor Ausztriában minden cégtípusra sokkal kisebb az érték, azaz a bérköltségekhez mérve kevesebb a munkavállalók által létrehozott új érték. Másrészről az érték valóban nagyobb a nagycégeknél, mint a kicsiknél.A magyar arány a nagyvállalatoknál különösen magas, a létrehozott új érték az összes munkaerőköltség több mint kétszerese. Ez egyébként összhangban van az Eurostat azon adatával, amely szerint a munkaerőköltség Magyarországon Bulgária és Románia után a harmadik legalacsonyabb. (EU hourly labour costs, Eurostat, 2026. március 31.).
Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a bérköltségekhez viszonyítva jelentős új értékteremtés zajlik a 3 vizsgált V4-es országban, azaz magasak ezek a termelékenységi adatok. A magyar értékek pedig, a teljes feldolgozóiparra, és azon belül a 10-49 főt foglalkoztató cégekre is a legmagasabbak.
Összességében azt látjuk, hogy a magyar KKV-k helyi hozzáadott értékteremtő képessége és bérrel korrigált munkatermelékenysége V4-es összehasonlításban kimondottan jó.
Ezért semmi nem indokolja azt a mostanában „fel-felröppenő” véleményt, amely szerint a jövőjüket a multiknak való beszállításban, vagy - magyar források hiányában - a külföldi tőke bevonásában kellene keresni. Sokkal inkább az EU-s véleményekre érdemes odafigyelni. Ezek szerint ugyanis a KKV-k számára, sajátosságaik és különösen a foglalkoztatásban és a társadalomépítésben játszott fontos szerepük miatt az EU-ban általában, de a tagállomokban külön-külön is célszerű barátságos üzleti környezetet teremteni, beleértve a különböző támogatások nyújtását is. Megvizsgálva a tagállamok gyakorlatát leginkább a fejlesztési, innovációs és digitalizációs támogatások a jellemzők, amelyek megjelenhetnek közvetlen juttatások, garanciavállalások, kedvezményes hitelek és adókedvezmények formájában egyaránt. A korábbi magyar KKV Stratégia (KKV stratégia 2019-2030) hasonló hangsúlyokat tartalmaz. Szó van benne az adóterhek csökkentéséről, kedvezményes hitelkonstrukciók bevezetéséről, továbbá a digitalizáció és a technológiaváltás állami támogatásáról.
Érdemes felfigyelni rá, hogy kiemelkedő támogatásra számíthatnak az osztrák, német és svájci KKV-k, különösen a gazdaságban jelentős szerepet betöltő, különlegesen innovatív, úgynevezett „rejtett bajnok” KKV-k.
Számuk, egy millió lakosra vetítve Ausztriában, Németországban és Svájcban a legnagyobb. Ausztriában a 2035-ig szóló iparstratégia külön foglalkozik ezzel a vállalatcsoporttal. A megnevezés egyébként egy német professzortól, Hermann Simontól származik még 1990-ből, aki „Rejtett bajnokok a 21. században” című világsikert aratott könyvében mutatta be azokat az innovatív német KKV-kat, amelyek a nemzetközi piacokon is jelentős sikereket értek el. (A fordítást Magyarországon „Rejtett bajnokok a XXI. században” címmel a Leadership Kft. adta ki 2010-ben).
Az elmondottak, illetve az adatok alapján szakmailag indokolatlanok a magyar KKV szektort alacsony termelékenységűnek, csak a multiknak való beszállítói szerepre alkalmasnak, vagy a külföldi befektetők által „megmentendőnek” leíró megnyilatkozások.
A KKV szektor, ahogyan azt az EU is hangsúlyozza, gazdasági és társadalmi érték mindenhol, Magyarországon is. A támogatások megvonása, költségeik növelése rontja versenyképességüket, csökkenti beruházási és munkahelyteremtési képességeiket, ezzel nemzetközi felvásárlási célponttá teszi őket. Ez növelné a magyar gazdaság nemzetközi kiszolgáltatottságát, pedig
az Eurostat szerint Magyarországon már jelenleg is a cégek 24 százaléka van külföldi tulajdonban, miközben az EU-s átlag csupán 11,8 százalék.
Egy ilyen irány – főleg vidéken – veszélyeztetné a munkahelyeket és a kiscégek társadalmi szerepvállalását. Ez pedig nem lehet a gazdaságpolitika sem véletlen, sem szándékolt következménye. E helyett a KKV szektor saját képességeinek, potenciális versenyelőnyeinek jobb hasznosítására építő, az innovációjukat hálózatosodással erősítő gazdaságpolitikai megoldásokra van szükség, amelyek egyben a magyar gazdaság ellenállóképességét, általános innovativitási szintjét is növelni tudnák.