Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem csitulnak az indulatok a világ legerősebb jegybankjánál

Elemzések2025. szept. 17.Növekedés.hu

Kudarcba fulladt a Fed egyik vezetőjének eltávolítása, a jogi csatározás folytatódik. A jelzálogcsalással megvádolt Lisa Cook egyelőre ottmaradhat a Federal Reserve igazgatótanácsában – hozott ítéletet tegnap az amerikai fellebbviteli bíróság.

A bírósági döntésre azután került sor, hogy a Fehér Ház augusztus végén bejelentette Cook azonnali elbocsátását, aki azonban ezt nem fogadta el, és bírósági úton kérte maradását. A mostani pereskedés egyfajta próba arra vonatkozóan, hogy Trump mekkora befolyást gyakorolhat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-re.

Bár a friss ítélet kedvezőtlen az amerikai elnök számára, a csatározásnak korántsincs vége: az amerikai elnök jelöltjét, Stephen Mirant a Szenátus megerősítette a Fed igazgatótanácsának tagjaként, Cook-nak pedig mielőbb tisztáznia kell magát a jelzálogcsalás vádja alól. Szakértők szerint Trump hónapok óta tartó nyomásgyakorlása -amennyiben az a Fed függetlenségének gyengülését eredményezi – károkat okozhat az amerikai gazdaságnak.

Nem sikerült Trumpnak eltávolítania Lisa Cookot a Federal Reserve kormányzótanácsából a héten esedékes kamatdöntés előtt: tegnapi ítéletében az amerikai fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Cook ott maradhat a kormányzótanácsban a kamatról szóló döntés meghozatalakor. Cook azonban csak addig maradhat hivatalban, amíg a jelzálogcsalással kapcsolatos vádakról ítélet nem születik.  A Fehér Ház fellebbezett a döntés ellen, egyúttal azt kérte a bíráktól, hogy hétfőig függesszék fel a határozatot és tiltsák meg a jelzálogcsalással vádolt Cook-nak a részvételt a kamatdöntő ülésen.

Mindeközben Trump jelöltjét, Stephen Mirant a Szenátus - szoros szavazásban – megerősítette az amerikai jegybank igazgatótanácsának tagjaként. Miran ezzel máris támadások kereszttüzében találta magát, többen egyenesen Trump szócsövének könyvelik el a Fed-nél. Az amerikai elnök és a Fed feszült viszonya tehát fennmarad. A mostani bírósági verdikt egyfajta csapás Trumpra nézve, akinek kormánya hónapok óta sürgeti a kamatok csökkentését, a nyomásgyakorlás különböző formáit váltogatva.

Kinevezése óta Trump a kamatok jelentős csökkentését szorgalmazza annak érdekében, hogy fellendítse a gazdasági növekedést és csökkentse a kormány hitelfelvételi költségeit. A nyomásgyakorlás egyik eleme volt a Cook ellen augusztusban indított támadás, melyben eltávolítását jelzálogcsalási vádakra hivatkozva kérték. A Fed kormányzótanácsának tagja tagadta a vádakat, és bár a mostani ítélet neki kedvez, a jelzálogcsalás miatt folytatott eljárás nem zárult le.

Trump Bill Pulte, a Szövetségi Lakásfinanszírozási Ügynökség igazgatója - Trump szövetségese - által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Cook egy hónap leforgása alatt vásárolt egy michigani házat és egy atlantai lakást, és mindkettőt elsődleges lakóhelynek jelölte meg. Az ügy háttere, hogy az elsődleges lakóhelyekre alacsonyabb kamatlábak vonatkoznak, és kedvezőbb adóügyi elbánást élveznek.

Gazdasági szakemberek úgy vélekednek, hogy az amerikai kormány és a Fed feszült viszonya nem kedvez a gazdaságnak. Egy augusztus végi felmérésben egyetemi és a privát szektorban dolgozó közgazdászok azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a konfliktus már most ártott a Fed hitelességének.

A megkérdezett szakemberek több mint negyede attól tartott, hogy Trump 2029-es elnöki mandátumának végére a Fed már nem lesz képes arra, hogy politikai befolyástól mentesen határozza meg az amerikai hitelfelvételi költségeket. Ugyanakkor a közgazdászok csaknem fele szerint még túl korai megmondani, milyen állapotban lesz a jegybank addigra.

A megkérdezettek 28 százaléka óvatosan optimista, úgy gondolják, bár a Fed függetlensége csökkenhet, még képes lesz ellátni a feladatát.

A felmérésben résztvevők 52 százaléka arra számított, hogy a Fed fókusza már a jövő évben megváltozik, miután a jelenlegi elnök mandátuma lejár. A várakozások szerint a Fed nagyobb hangsúlyt fektethet majd az alacsonyabb állami hitelfelvételi költségekre és a munkahelyekre, akár az árstabilitás rovására.