Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Odacsap az Intel a Nvidiának

Elemzések2024. ápr. 10.F. P.

Mestersége intelligencia chippel rukkolt elő az Intel, ezzel megtörve a Nvidia monopóliumát az üzletágban. Beindul a piacgazdaság alapja: az egészséges verseny, amely csak ritkán marad el.

Az Intel kedden bemutatta Gaudi 3 elnevezésű chipjét, melyet a mesterséges intelligencia használatához fejlesztett ki. Mindjárt azt is jelezték, hogy igencsak felvették a kesztűt az eddig egyeduralkodó Nvidiával szemben:

a termék kétszer energiahatékonyabb és másfélszer gyorsabb, mint a Nvidia H100-as grafikus processzora.

A termék egyúttal többféle konfigurációban is kapható lesz: példéul 8 darab Gaudi 3 kerül egy alaplapra, amely meglévő rendszerekhez illeszthető.

Indulhat a verseny

A Nvidia részesedése nagyjából 80 százalékos a grafikus processzorok piacán, melyeket a mesterséges intelligenciát fejlesztő vagy felhasználó cégek nagy mennyiségben vásároltak az elmúlt egy éves időszakban.

Az Intel terméke a harmadik negyedévtől lesz elérhető a vásárlók számára, így addig még tarolhat a Nvidia, de már több cég, köztük a Dell és a HP jelezte, hogy rendszereit az Intel termékével fogja építeni. Az árakról még nem adott tájékoztatást az Intel, de vélhetően erős árverseny indulhat, hisz óriási piacról van szó.

A piac egyelőre még növekszik is új vásárlók belépése és a meglévők további fejlesztései miatt, így egyelőre a Nvidia első helyét senki nem veszélyezteti,a korlátlan profitnövekedésnek azonban vége szakadhat az egészséges verseny hatására. Az Nvidia termékek viszonylag drágák, így a vásárlók bíznak abban, hogy az újabb gyártók megjelenése lejjebb hozhatja az árakat.

Árfolyamok és más jelentkezők

A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlesztése megháromszorozta a Nvidia részvényárfolyamát egy év alatt és a világ harmadik legnagyobb tőzsdei társaságává tette, miközben az Intel részvénye csak 18 százalékkal drágult ugyanebben az időszakban.

Más jelentkező is van: a személyi számítógépek, laptopok másik nagy processzorgyártója, az AMD is fejleszt: tavaly bemutatta MI300X nevű grafikus processzorát, amelynek a Meta és a Microsoft már vásárlói.

A Nvidia monopolhelyzetének háttere és az erre adott válasz

Eközben azért a Nvidia sem tétlenkedett: bemutatta B100 és B200 jelű grafikus processzorait, mint a H100 utódait, és persze ezeknél is jelentős hatékonyságbeli fejlődés mutatkozik, szállításuk az év későbbi részében kezdődik.

A CNBC szerint a Nvidia monopolhelyzetét azzal alapozta meg, hogy olyan szoftvert hozott létre, amely nem volt megkerülhető, ha hatékonyan akarták a grafikus processzorokat alkalmazni és összekötni a gépek más részegységeivel. Az Intel összeállt más chipgyártókkal és szoftvercégekkel, mint a Google és a Qualcomm, hogy létrehozzanak egy nyitott szoftvert, amely lehetővé teszi, hogy a szoftverekkel foglalkozó társaságok, a mesterséges intelligencia fejlesztői

szabadon válthassanak a chipgyártók között.

Atomi méretek

A Gaudi 3 egyébként az 5 nanométeres eljárással készült, ami viszonylag úh technológia, hisz jelenleg még a világ legfejlettebb chipgyártója, a TSMC is ezt állítja elő, és csak a közeljövőben fogja megkezdeni a 2 nanométeres eljárást. Az Intel az elmúlt években kissé lemaradt az élvonaltól, de úgy tűnik, most ezt egyre inkább behozza, és újra a legfejlettebbek közé kerül a chipgyártásban.