Okostelefonál már a világ

Elemzések2017. nov 9.Növekedés.hu

Pár év alatt megötszöröződött az okostelefon-eladások száma, és ha ez a tendencia folytatódik, 2019-ben már ötmilliárdan használnak okostelefont, vagyis tíz emberből legalább hatan  – a legnagyobb gyártó cégek becslése szerint. Tavaly a globális eladások másfél milliárd darabot tettek ki, és ez a szám rohamos tempóban emelkedik. Az Apple és a Samsung uralja az okostelefon-kereskedelem csaknem egészét, bár a kínai Huawei trónfosztásra készül. Elképesztő iramban terjeszkednek az okostelefon-gyártók, és ha a jelenlegi növekedés töretlen, úgy 2019-ben már öt milliárd ember használ okostelefont a világban. Mindez azt jelenti, hogy tíz emberből legalább hatnak lesz már okostelefonja, a legnagyobb gyártók számítása szerint. A Samsung rohamosan növeli eladásait: a harmadik negyedéves bevétele közel 180 százalékos növekedést hozott az előző év azonos időszakához képest. A teljes árbevétel 30 százalékkal emelkedett, a nettó nyereség pedig megközelítőleg hat milliárd dollárral nőtt. A cég az okostelefonjai mellett szórakoztatóelektronikai és háztartási eszközt, alkatrészt és tartozékot is gyárt. Az Apple ugyan nem ért el ilyen mértékű bővülést, de még így is több, mint elégedett lehet: a vállalat bevétele a harmadik negyedévben 12 százalékos növekedést mutatott éves viszonyításban. Összesen 46 millió iPhone-t és tíz millió iPadet adtak el, a szolgáltatásokból pedig közel kilenc millió dollár bevételt gereblyéztek össze a legfrissebb pénzügyi jelentés szerint. Kettejük árharcába szólt bele a kínai Huawei, amely a nyár folyamán kétszer is megelőzte az Apple-t a piaci részesedés tekintetében. Az okostelefonok népszerűségében nagy szerepet játszanak a mobilalkalmazások is, amelyek harmadik negyedévben 28 százalékkal több bevételt hoztak, mint tavaly. A két legnagyobb mobilos alkalmazásboltból, az App Store-ból és a Google Play-ből a három hónap alatt 26 milliárd alkalmazást töltöttek le, ami nyolc százalékkal múlta felül a tavalyi eredményt. A legnépszerűbb alkalmazás, a Facebook 79 százalékos növekedést mutatott a tavalyi évhez képest.