Orbán Viktor: Jövőre szükség lesz még két gazdaságvédelmi akciótervre

Elemzések2019. júl. 27.MTI

Jövőre két gazdaságvédelmi akciótervre is szükség lesz, ha beigazolódnak az európai gazdasági fejlődésre vonatkozó előrejelzések - jelentette be Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn.

Gazdasági téren a miniszterelnök szerint fel kell hagyni az európai szocializmus építésével és vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszményéhez - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

Támogatni kell a sikeres gazdaságokat, el kell vetni a munka nélküli alapjövedelem európai szintre emelt gondolatát, helyette munkahelyek kellenek és adócsökkentést kell mindenütt bevezetni, a bürokratikus szabályokat le kell építeni és a megszorításos politika helyett a beruházásokat és a munkahelyteremtést kell ösztönözni.

Ha a jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán Magyarországon egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is. Az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk - mondta.


Mint mondta, a nyugat-európai országoknál nem úgy fejlődik a gazdaság, nem olyan a növekedés, mint amilyet szeretnénk. Magyarországnak ezért a legfontosabb egy új útvonal tervezése 2020-2021-re, és az a cél, hogy a külső rossz hatásokat képesek legyünk minimalizálni, a belső erőforrásokat pedig mozgósítani.