122 nőt ölt meg a párja Franciaországban tavaly 

Hírek2022. aug. 27.MTI - Venczel Katalin, Párizs

Franciaországban 122 nőt ölt meg a párja vagy a volt élettársa tavaly, ami 20 százalékkal több, mint 2020-ban - derül ki a belügyminisztérium összesítéséből.

A párkapcsolati erőszakba 2021-ben belehalt franciák 85 százaléka volt nő: a 143 haláleset áldozata közül 122 nő és 21 férfi volt.

A korábbi évekhez hasonlóan a párkapcsolati erőszak legfőbb áldozatai a nők, az arány 2006 óta stabil, 2020-ban 82 százalék volt a nők aránya. Abban az évben 102 nőt, míg 2019-ben 146-ot ölt meg az akkori vagy a korábbi párja.

Az elkövető profilja nem változott. Többségében férfiak, a legtöbb esetben párban élő, francia állampolgárok, 30 és 49 év közöttiek vagy 70 évnél idősebbek, és nem dolgoznak

olvasható a tanulmányban.

A megölt nők harmadát korábban már bántalmazta a gyilkosa, és a bántalmazottak kétharmada ezt jelezte is a rendőrségen. Ez utóbbiak 84 százaléka feljelentést is tett a bántalmazója ellen.Az esetek harmadában az elkövető és/vagy az áldozat is az ítélőképességét befolyásoló szer (alkohol, kábítószer, gyógyszerek) hatása alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor.

Az esetek elsöprő többségének (78 százalék) helyszíne a pár, az áldozat vagy az elkövető otthona volt.

A korábbi évekhez hasonlóan veszekedések (31 eset) vagy szakítás (27 eset) előzte meg a tettlegességet. A féltékenység (25 eset) és az áldozat betegsége (21 eset) is gyakori kiváltó oka a párkapcsolati erőszaknak.

Átlagosan két és fél naponta halt meg tavaly egy nő Franciaországban párkapcsolati erőszak miatt, míg 2020-ban minden harmadik nap.