1901 óta ez volt ez egyik legforróbb nyár, júliusban 120 éve nem volt ennyire meleg

Hírek2021. szept. 4.MTI

Az átlagnál 1,2 Celsius-fokkal melegebb volt az idei nyár, ezzel az 1901-től vezetett mérések óta ez lett az ötödik legmelegebb nyár - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat. A gyakori hőség mellett nagyon száraz is volt a nyár, a csapadékösszeg is jelentősen elmaradt az átlagtól.

Az Országos Metorológiai Szolgálat közleménye szerint az évszak középhőmérséklete országosan 22 fok volt. A június 2,1, a július 2,2 fokkal volt melegebb a szokásosnál, így a június a harmadik, a július a legmelegebb lett 1901 óta. A nyár első két hónapjának az átlaga megközelítette a 23 fokot, amihez hasonló nem fordult elő az elmúlt 121 évben - emelték ki.

A június közepétől augusztus közepéig tartó kéthavi időszakot nagyrészt hőhullámok határozták meg. Ugyanakkor megjegyezték, hogy az évszak eleje és vége a szokásosnál hűvösebb idővel telt. Az augusztusi középhőmérséklet országosan 1 fokkal elmaradt az éghajlati normáltól.

Az évszak legalacsonyabb hőmérsékletét, a meteorológiai nyár első napján, június elsején rögzítették. Akkor a Nógrád megyei Zabaron 0,6 fokig hűlt a levegő.

Június második hetében a szokásos közelében, kissé afelett alakultak a középértékek, majd 13-ára egy markáns hidegfront hozott jelentős lehűlést. A hűvösebb idő viszont nem tartott sokáig, június második felének időjárását már hőhullám határozta meg. A legforróbb napon, június 24-én az országos átlag elérte a 28,6 fokot, ami 8,5 fokkal magasabb a normálnál.

A július hidegfronttal kezdett, majd egy újabb hőhullám érte el a Kárpát-medencét. 8-án tetőzött a kánikula, az adonyi állomáson mért 40,2 fokos érték az év legmagasabb hőmérséklete.Augusztus elsején egy hidegfront érte el az országot, ami másnapra országszerte véget vetett a hőségnek. A hónap első hete a szokásosnál hűvösebb idővel telt, majd visszatért a kánikula, jellemzően 30 és 35 fok közötti maximumokkal. 

Augusztus 20-22. között még az átlagos köré melegedett a levegő, majd az évszak végén több hullámban szokatlanul hűvös levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, őszies időjárást okozva ezzel a nyár végére.

27-én és 28-án 5-6 fokkal a normálérték alatt, mindössze 14 fok közelében alakult az országos napi átlag, és a legmelegebb órákban is csak 20 fok körül volt a hőmérséklet - fejtették ki.

2021 nyarán négy hőhullámos időszak fordult elő, június második és július első felében egy-egy hosszabb, július végén, illetve augusztus elején kettő kissé rövidebb. A gyakori hőség a hőhullámos napok számában is megmutatkozik. Országos átlagban 22 napon érte el a napi középhőmérséklet a 25 fokot. Ennél több 1901 óta csak 2012-ben (24 nap) és 2015-ben (28 nap) volt. A legtöbb hőhullámos nap a déli, délkeleti országrészben fordult elő, ahol nagyobb területen 30 fok felett volt ez az érték - írták.

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy mindhárom hónapban a szokásosnál kevesebb csapadék esett. Szokatlanul száraz volt a június, olyannyira, hogy az elmúlt 121 év legszárazabb júniusa volt az idei.