2019. október 31-én létrejön az ország ötödik legnagyobb bankja

Hírek2019. okt. 15.Növekedés.hu

A takarékszövetkezeti szektor átalakításának legjelentősebb állomásaként 2019. október 31-én tizenegy takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt-ben. Novembertől a Takarék Csoport egyetlen univerzális kereskedelmi bankja több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki és az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti. A Takarékbank Zrt. mérlegfőösszegét tekintve az ország ötödik legnagyobb pénzintézetévé válik. A jogi egyesüléssel egy időben a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. informatikai rendszerét egyesítik a Takarékbank Zrt. már működő hálózatával, ezért ötnapos informatikai átállás után, 2019. október 31-et követően november 6-án indulnak újra a bank szolgáltatásai, mely az új Takarékbank Zrt. minden fiókját és szolgáltatását érinti.

Korszakos átalakuláson, üzleti és szervezeti megújuláson megy keresztül a Takarék Csoport. A 2010-es évek elején még több mint 120 kisebb-nagyobb takarékból álló integráció 2017 végére 12 regionális takarékszövetkezetben egyesült. 2018. november 30-án a Csoport központi bankjának közgyűlésén a takarékok úgy döntöttek, hogy egyetlen új, ízig-vérig korszerű, országos lefedettségű kereskedelmi bankban egyesülve folytatják tevékenységüket.

A szektor végső integrációjának meghatározó lépéseként 2019. április 30-án létrejött a Takarékbank Zrt. a Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., és a B3 TAKARÉK Szövetkezet egyesülésével, átvéve a Takarék Csoport irányító szervezete, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát is.

Az országos fúzió lezárásaként, 2019. október 31-én egyesül tizenegy takarékszövetkezet – a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, a Dél TAKARÉK Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet, az M7 TAKARÉK Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet –, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt.