3,7 százalékos volt a munkanélküliség az első negyedévben

Hírek2020. ápr. 28.MTI

A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 466 ezer volt, 0,7 százalékkal, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal csökkent.

Márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 56 ezerrel kevesebb,

míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 0,9 százalékponttal, 69,2 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a január-márciusi időszakot csak részben érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban kevésbé markánsan jelennek meg - írta a KSH.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 16 ezerrel csökkent a tavalyi első negyedévhez képest, a külföldi telephelyen dolgozóké lényegében nem változott.

A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak.

A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,4 százalék volt. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,4 százalék, az 55-74 éveseké 2,2 százalék volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 10,4 hónap volt, a munkanélküliek 29,8 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.