Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A brit külügyminiszter tudni szeretné, miként lehetne újjáépíteni a bizalmat Nagy-Britannia és az EU között

Hírek2024. júl. 7.MTI

David Lammy brit külügyminiszter szerint új alapokra kell helyezni Nagy-Britannia és az Európai Unió kapcsolatait.

Lammy a The Local című, több európai országban szerkesztett nemzetközi portálnak írt, vasárnap megjelent cikkében leszögezte: a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások után megalakult munkáspárti brit kormány megbízható partnere és szövetségese, jó szomszédja lesz Európának.

A brit külügyminiszter hangsúlyozta: első nemzetközi tárgyalásait Annalena Baerbock német, Radek Sikorski lengyel és Tobias Billström svéd külügyminiszterrel tartja, és azt az egyszerű üzenetet közvetíti nekik, hogy "ragadjuk meg az alkalmat a kapcsolatok újraindítására, dolgozzunk még szorosabban együtt a közös kihívások kezelése végett".

Lammy szerint a legsürgősebben kezelendő ilyen közös kihívás az ukrajnai háború. A munkáspárti brit külügyminiszter szerint London továbbra is kiáll az ukrán nép mellett, amely "a fasizmus Vlagyimir Putyin orosz elnök által megteremtett új formája ellenében védelmezi szabadságát".

Az Ukrajnának nyújtott brit katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai támogatás továbbra is sziklaszilárd

- fogalmazott a brit külügyi tárca vezetője.

Az előző, konzervatív párti brit kormány a háború kezdete óta hozzávetőleg 12 milliárd font (csaknem 5600 milliárd forint) értékű támogatást nyújtott Ukrajnának.

David Lammy szerint az új munkáspárti kormány elkötelezettsége a NATO iránt is megingathatatlan.

A brit külügyminiszter hangsúlyozta: már a hétvégén arról kezdeményezett tárgyalásokat, hogy a NATO-szövetségesek miként jelölhetik ki egyértelműen az ukrán NATO-csatlakozáshoz vezető utat.

A brit külügyminiszter szerint mindemellett Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerét is javítani kell. Lammy közölte: ennek első lépéseként nagyratörő és széleskörű kétoldalú biztonsági megállapodásra tesz javaslatot az uniós partnerországoknak.

London elképzelése szerint ez az együttműködés új, geopolitikai léptékű partneri viszony alapjait teremtheti meg - írta vasárnapi cikkében a brit külügyi tárca vezetője.

Szeretném hallani emellett az ő elképzeléseiket is arról, hogy miként lehetne újjáépíteni a bizalmat Nagy-Britannia és az EU között

- fogalmazott a brit külügyminiszter.

A Munkáspárt ugyanakkor az elmúlt időszakban egyértelművé tette, hogy nem törekszik Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására.

A párt választási programja külön kitért arra, hogy Nagy-Britannia a munkáspárti kormány megalakulása esetén is az Európai Unión kívül maradna, de új alapokra helyezné és elmélyítené az EU-hoz fűződő kapcsolatokat.

A tervezet szerint azonban ez sem jelentené Nagy-Britannia újbóli belépését az EU egységes belső piacára és vámuniójába, és a Labour-kormány nem állítaná helyre a szabad mozgáshoz fűződő, kötetlen beutazási, letelepedési és munkavállalási lehetőséget biztosító szabadságjogokat sem.