Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A diákok tízezrei teljesítenek katonati szolgálatot - így néz ki a tanévkezdés a háború árnyékában

Hírek2024. nov. 3.MTI

Újabb "háborús" tanév kezdődött el vasárnap az izraeli felsőoktatásban, ami azt jelenti, hogy a 334 600 diák közül több tízezer tartalékos katonai szolgálatot is teljesít miközben egyetemre, főiskolára jár, és az oktatási intézmények igyekeznek ezt maximálisan figyelembe venni.

Az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet, illetve a Hezbollah libanoni síita milícia közötti háború miatt immár másodszor kezdődött el speciális tanév. Tavaly minden ötödik hallgató, mintegy 70 ezer diák - férfiak és nők egyaránt - szolgált hosszabb-rövidebb ideig tartalékosként a hadseregben is, miközben bejárt az órákra.

Az intézmények összevont, intenzív és online kurzusok megszervezésével, újra megnézhető előadásokkal, a vizsgáztatás rugalmasabbá tételével próbálják meg segíteni őket, hogy honvédelmi kötelességük teljesítése miatt ne essenek ki az oktatásból.

Az Izrael északi, libanoni határánál fekvő Tel Hai főiskola két kampuszát a háború kitörésekor azonnal kiürítették, és a térséget zárt katonai területté nyilvánították.

Az intézmény már a második tanévet kezdi kizárólag távoktatással. Az utóbbi hetekben a Haifát és környékét célzó rakéta és dróntámadások miatt a rangos Technion műszaki egyetemnek fel kellett készülnie a rendszeres légiriadókra, arra, hogy a diákoknak és az oktatóknak bármikor azonnal óvóhelyre kell menniük

Az egyetemek arról számoltak be, hogy a Hamász tavaly október 7-i terrortámadása és a háború megváltoztatta a fiatalok pályaválasztását, megnőtt a terápiás szakokra jelentkezők száma, többen választják a pszichológia, a szociális munka, a fizikoterápia vagy foglalkozásterápia szakot, de folytatódott a pedagógus- és a mérnökképzés népszerűsége is Izraelben.

A háború befolyásolta tavaly azt is, hogy mit terveztek a tanulmányaikat már korábban elkezdők.

Egy felmérés szerint 44 százalékuk módosította tanulmányi terveit, és 22 százalékuk kénytelen volt a következő félévre vagy évre halasztani kurzusait. A mintegy tízmilliós Izraelben az előző tanévben mintegy 340 ezer diák tanult 57 felsőoktatási intézményben. Közülük mintegy 254 ezren alapképzésben (59 százalékuk nő), 67 ezren mesterképzésben (65 százalékuk nő) és 12 ezren (54 százalékuk nő) doktori képzésben vettek részt.