Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lecsapott Izrael Iránra - fordulat jöhet a háborúban

Hírek2024. okt. 26.Sz.A.

Rakétákkal támadta Iránt ma éjszaka az izraeli légierő. Irán szerint a támadást kivédték.

Visszavágott Izrael az iráni rakétatámadásokra: szombat kora reggel közvetlenül iráni katonai célpontok - elsősorban légvédelmi egységek - ellen indított ballisztikus rakétatámadásokat.

A csapás katonai célpontok ellen irányult, az iráni állami média szerint az országban több helyen is robbanás hangja hallatszódott.

A támadásokról Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője számolt be ma reggel, mint mondta, a katonai csapásban részt vevő pilóták épségben hazatértek.Iráni források szerint a rakétákat még a levegőben megsemmisítették, de két katona életét vesztette.A csapások három katonai helyszín ellen irányultak Teherán, Ilám és Kuzesztanban, a rakétatámadások korlátozottak és célzottak voltak, viszonylag rövid ideig tartottak.

Az iráni állami média szerint az iráni és az iraki légteret lezárták.

Forrás: Flightradar24

Az izraeli hadsereg nem támadta az energia infrastruktúrát - számol be izraeli forrásokra hivatkozva a CNN.

Az Irán ellen végrehajtott ma hajnali akcióról Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt is tájékoztatta az izraeli vezetés.

A csatorna forrásai szerint Joe Biden már korábban egyeztetett a lehetséges válaszcsapásról Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel, akivel amerikai források szerint abban állapodtak meg, hogy a támadásnak el kell rettentenie Iránt a további csapásoktól, ugyanakkor a háború kiterjedésének veszélyét korlátoznia kell.A több mint egy éve tartó háború kiszélesedésének lehetséges forgatókönyveiről ebben az elemzésünkben olvashat bővebben.

Irán még október elején mért súlyos rakétacsapást Izraelre, majd később a Hezbollah révén Benjamin Netanjahu cesareai rezidenciját is dróncsapás érte, az izraeli visszavágás nem volt kérdéses, csak annak időpontja és mértéke.A háború kiterjedésének kockázata miatt az Egyesült Államok próbálta meggyőzni Netanjahut, hogy ne bombázza az iráni olajlétesítményeket, mert annak komoly világgazdasági következményei is lehetnek.

Elemzők szerint az izraeli vezetés bármilyen nagyobb csapással vagy új komoly hadművelettel - Libanonban - kivárja az amerikai elnökválasztást.Eközben Észak-Izrael ellen újabb támadást indított a Hezbollah, két izraeli katona életét vesztette és heten megsebesültek - számol be a Haaretz izraeli lap.

Gázában és Ciszjordániában is összecsapások voltak tegnap. A Gázai övezet északi részén egy kórházra csapott le az izraeli hadsereg, ahol 600 ember tartózkodik, Ciszjordániában pedig egy 11 éves palesztin fiút lőtt le az IDF. 

Vasárnap Katarban tárgyalnak az esetleges fogolycserékről, előtte a Moszad és az egyiptomi katonai titkosszolgálat egyeztet egymással.Az Al Dzsazíra arról számolt be, hogy az izraeli támadást Szaúd-Arábia és Malajzia is elítélte. Iránban állítólag visszaállították a légiforgalmat a támadás után.

Izrael arra figyelmeztette Iránt, hogy bármilyen viszontválasz esetén újra támadást fog indítani - emeli ki a Times of Israel.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője kiemelte, hogy bármilyen iráni megtorlás esetén képesek megvédeni Izraelt és az izraeli állampolgárokat.