A Lounge Grouphoz került a rendezvénytechnikai piac egyik legnagyobb szereplője

Hírek2020. dec. 8.Növekedés.hu

A Lounge Group lett a magyarországi rendezvénytechnikai piacon meghatározó szerepet betöltő Visual Europe Group (VEG) többségi tulajdonosa – közölte a marketingkommunikációs ügynökség kedden.

A közlemény szerint a Lounge Group cégcsoport részeként működő New Land Media Kft. megvásárolta a Gran II Kockázati Tőkealaptól a Visual Europe Zrt. többségi tulajdonrészét. Így a pénzügyi befektetőt szakmai partner váltja a VEG tulajdonosi körében. A tranzakció december elsején zárult.

A rendezvényhelyszínek üzemeltetésében, illetve egyedi rendezvények tervezésében és lebonyolításában több mint másfél évtizedes tapasztalattal rendelkező VEG az iparág egyik legnagyobb és legsikeresebb szereplője.

A VEG Magyarországon és Közép-Kelet-Európában közel négyezer projektet valósított már meg 17 országban közel 150 fős csapatával.

Hazai és nemzetközi sportesemények, fesztiválok, koncertek és televíziós produkciók lebonyolításában vett részt, és meghatározó szereplővé vált olyan területeken is, mint a konferencia- és tárgyalótermek tervezése, kiépítése és üzemeltetése, LED falak és hangrendszerek kiépítése, illetve az okosotthon-, okosiroda-megoldások

A társaság a járványhelyzet kezdete óta több száz virtuális rendezvényt bonyolított le, ezek technikai támogatására önálló üzletágat is indított DigitalLabs néven.

A Lounge Group teljes körű marketingkommunikációs cégcsoportként a médiatervezés, médiavásárlás, a közösségimédia-, kreatív- és PR-üzletágak mellett nemzetközi szinten jegyzett rendezvényszervező divízióval is rendelkezik. A csoportot a rendezvényes iparág legjobb 50 vállalata közé választották az Eventex globális versenyén, illetve elnyerte a UNICEO Live Communication nemzetközi díját is. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő Moonlight Event, a Lounge Group rendezvényszervező üzletága nevéhez olyan nagyszabású és sikeres események kapcsolódnak, mint a Szerencsejáték Zrt. Bryan Adams Skandináv lottó Szuperkoncertje vagy a V4 Future Sports Fesztivál.

"A Lounge Group a folyamatos innováció jegyében fejleszti tevékenységét. A mostani, különleges helyzetben felértékelődött az online események és közvetítések szerepe, de a szakmai kompetenciák bővítése egyben befektetés a jövőbe is. A csoport ezzel hazai és nemzetközi színtéren is elismert, piacvezető szakértelmét erősíti tovább, illetve a korábbinál is szélesebb integrált szolgáltatási portfoliót tesz elérhetővé ügyfelei számára, megalapozva a további hosszú távú fejlődést és sikereket"

– mondta Balásy Gyula, a Lounge Group alapító-tulajdonosa.