Optimista a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatban az EBRD

Hírek2019. nov 6.MTI

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) megemelte az idei magyar gazdasági teljesítményre vonatkozó előrejelzését: a korábbi 3,7 százalék helyett idén 4,6 százalékos, jövőre pedig 3,1 százalékos növekedéssel számol.

Idén várhatóan lassul, jövőre valamelyest gyorsulhat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tevékenységi területéhez tartozó gazdaságok növekedési üteme a pénzintézet szerdán Londonban ismertetett átfogó őszi előrejelzése szerint. A bank ugyanakkor jelentősen javította a magyar gazdaság idei növekedésére adott prognózisát, és kisebb mértékben jövő évi magyar előrejelzését is emelte.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben alapított londoni hitelintézet a magyar gazdaságban idén 4,6 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos növekedéssel számol.  Az EBRD 0,9 százalékponttal javította a magyar hazai össztermék (GDP) idei egész évi növekedésének ütemére adott becslését májusban kiadott előző előrejelzéséhez képest, abban a prognózisban ugyanis még 3,7 százalékos magyarországi növekedési becslés szerepelt 2019-re.

A magyar gazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését a bank 0,2 százalékponttal emelte a májusi jelentésben 2020 egészére valószínűsített 2,9 százalékról.

Az EBRD Londonban ismertetett 40 oldalas új előrejelzése a közép-európai és a balti EU-térség egészében az idén átlagosan 3,7, jövőre 3,2 százalékos növekedést valószínűsít, egyaránt 0,1 százalékponttal lassabbat a májusi becslésnél.

Kiterjesztett tevékenységi területének egészében - amelybe öt arab gazdaság is beletartozik - a bank 2,9, illetve 3 százalékos átlagos növekedést vár 2019-ben és 2020-ban, mindkét évre 0,1 százalékponttal lassabbat a májusi regionális jelentésben szereplő prognózisnál.

Az EBRD-jelentés kiemeli, hogy a közép-európai és a balti EU-gazdaságok növekedése továbbra is meghaladja a hasonló fejlettségű többi feltörekvő gazdaság átlagát.

A bank számításai szerint a 2014-2019-es időszakban a közép-európai és a balti EU-térség fejenkénti hazai összterméke évente átlagosan 1,6 százalékponttal gyorsabban bővült az összehasonlítható jövedelmű egyéb feltörekvő gazdaságok GDP-növekedésénél.Ez a túlteljesítés az EBRD szerint ráadásul nagyobb mértékű a 2000-es években, a globális pénzügyi válság előtti "boom" idején mértnél, amikor a térség jövedelmi szintje alacsonyabb volt, az összehasonlítható feltörekvő gazdaságok - különösen az ázsiaiak - pedig a jelenleginél gyorsabban növekedtek.

A bank számításai alapján a közép-európai és a balti EU-gazdaságok növekedési előnye akkoriban 1 százalékpont körüli volt éves átlagban.

Az EBRD-jelentés kiemeli ugyanakkor azt is, hogy az európai feltörekvő gazdaságok erőteljesen ki vannak téve a globális - különösen a németországi - autóipari szektorban mutatkozó gyengeségeknek. A bank megállapítja, hogy

lakosságarányosan számolva Szlovákia a világ legnagyobb autógyártó gazdasága: a szektor a szlovák exportnak több mint a negyedét, a szlovák gazdaság bruttó termelésének csaknem 15 százalékát adja.A térség többi gazdasága is erősen függ az autóipartól: az Audi győri üzeme önmagában a teljes magyar export 9 százalékát teljesíti - áll a szerdai EBRD-jelentésben.

A bank szerint éppen ezért a német autóipar aktivitásának esetleges további lanyhulása, vagy az európai autókra kilátásba helyezett amerikai importvámok bevezetése a közép-európai EU-gazdaságok kilátásait terhelő fő kockázat.

Az amerikai kormány által az EU-ból érkező autóimportra fontolóra vett vámok 19 milliárd dollárnak megfelelő értékű német exportot, valamint 3 milliárd dollár értékű szlovákiai személygépkocsi-kivitelt érinthetnek - áll az EBRD szerdán ismertetett elemzésében.

A bank szerint azonban a magyar gazdaság növekedése a német autóiparral kapcsolatos aggályokkal együtt is várhatóan igen erőteljes marad idén.

A tavalyi 5,1 százalékos és az EBRD által 2019-re várt 4,6 százalékos GDP-növekedés fő hajtóereje a beruházások gyorsuló növekedése és a háztartások folyamatosan erős fogyasztása - áll a jelentésben.
 Az EBRD szerint a jövőre várható lassulást is részben ellensúlyozza a hazai kereslet, amelyet a vállalati szektorba irányuló hitelkiáramlás kétszámjegyű növekedése és a szintén erőteljes bérnövekedés hajt.