Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A háború utáni időszak legnagyobb hibája a Brexit - az alsóház volt elnöke szerint

Hírek2019. nov. 6.MTI

Az Egyesült Királyság a II. világháború óta eltelt időszak legnagyobb külpolitikai hibáját követi el azzal, hogy kilép az Európai Unióból - mondta John Bercow, aki tíz év után október legvégén távozott az alsóház elnöki tisztségéből.

A londoni alsóház volt vezetője, John Bercow a Londonban dolgozó külföldi tudósítók szakmai szervezetének (Foreign Press Association, FPA) szerda esti rendezvényén kijelentette: meggyőződése szerint a brit parlament még öt év múlva is a Brexitről fog tárgyalni, "sőt lehet, hogy még 15 év múlva is".

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a Brexit jót tesz-e az Egyesült Királyság nemzetközi megítélésének, azt mondta: az őszinte válasz erre az, hogy nem.

Bercow kijelentette: mindezt most már szabadon elmondhatja, mivel nem köti a pártatlanság kötelme, amelyhez alsóházi elnökként mindig tartania kellett magát.

John Bercow-t mindazonáltal már házelnöki időszaka alatt is súlyos bírálatokkal illették pártja, a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának képviselői, akik megkérdőjelezték pártatlanságát a Brexit-folyamat parlamenti ügymenetének irányításában.

Többször komoly konfliktus támadt közte és a kormány között is,

legutóbb például márciusban, amikor egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva megtiltotta, hogy Theresa May akkori miniszterelnök az EU-val kötött Brexit-megállapodás nem sokkal korábban elvetett verzióját "változatlan vagy jórészt változatlan" formában újból a ház elé terjessze.

A konfliktus jeleként a Konzervatív Párt nemrégiben bejelentette, hogy a parlamenti konvenciókkal szakítva ellenjelöltet állít Bercow-val szemben a házelnök választókerületében a december 12-i előrehozott választásokon. Ez mindazonáltal jelentőségét vesztette, miután Bercow azóta távozott posztjáról és a választásokon sem indul.