Fontos változások jöhetnek az eletronikus fizetések előremozdítása érdekében

Hírek2019. nov 6.MTI

Az elektronikus fizetési lehetőségek bővítéséről, kiterjesztéséről is tárgyalt keddi ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács. A javaslatok a készpénzhasználat visszaszorítását célozzák - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozóan hat hosszú távú célt fogalmaztak meg.

Hozzátette: Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a lakossági készpénzállomány nagysága, mintegy 6500 milliárd forintot tesz ki. A javasolt intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni.

Az ülésen az elektronikus fizetési lehetőségek bővítése mellett a szakképzés és felnőttképzés átalakítását is tárgyalták, és szót ejtettek a digitalizáció alakulásáról is.Az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd - mondta a miniszter.

  • Az egyik javaslat szerint megvizsgálják a nyugdíjak és a szociális transzferek bankszámlára utalásának lehetőségét.
  • Javasolják, hogy az öt fő feletti cégeknél a munkabérek utalása kötelezően elektronikusan történjen.
  • A tanács azt is szorgalmazza, hogy az online kasszát használóknál a magánszemélyek számára biztosított legyen a bankkártyás fizetés. 
  • A vállalkozások közötti utalásokat bizonyos összeghatár felett kötelezővé tennék, csökkentve ezzel a készpénzfizetés lehetőségét.
  • A vállalkozás és magánszemélyek közötti készpénzfizetés korlátját is bevezetnék.
  • A szociális számla bevezetéséről is tárgyalt a tanács.

Megjegyezte, hogy a nyugdíjaknál már több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik folyószámlára kérik a nyugdíjukat. A tanács legközelebbi ülése november 19-én lesz, ennek témája egyebek között a banki digitalizáció és a külföldi működőtőke-beáramlás értékelése.