A NAV idén is megkönnyíti az adóbevallást

Hírek2018. ápr. 7.Növekedés.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is segíti ügyfeleit, elkészítette adóbevallásuk tervezetét.

Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, mobiltelefonon, tableten vagy számítógépen is megnézhetik, és szükség esetén módosíthatják is a tervezetet. Ha valaki azt látja, hogy rendben van, minden adat szerepel benne, akkor nincs teendője, a tervezetből ugyanis bevallás lesz május 22-én. Aki nem lép be a felületre; automatikusan elfogadja a NAV által készített dokumentumot. Azonban az őstermelőknek mindenképpen ki kell egészíteniük a tervezetet.  A bevallási tervezetek március 5-e óta elérhető az ügyfélkapun keresztül. Nagyon fontos, hogy most is mindenki szabadon rendelkezhet adója 1+1 százalékáról, amivel az általa kiválasztott szervezetet és egyházat támogatja. Az ügyfélkapuval rendelkezők ezt néhány kattintással, pár másodperc alatt kényelmesen elintézhetik akár a NAV honlapján keresztül is. Ahhoz, hogy mindenki ilyen könnyedén letudja az szja-bevallását, javasoljuk, hogy akinek még nincs, mielőbb nyisson ügyfélkaput és élvezze az online ügyintézés előnyeit. Az ügyfélkapun keresztül ugyanis számos más hivatalos ügy is intézhető, nemcsak a személyijövedelemadó-bevallás. Ha nem rendelkezik ügyfélkapuval, így nyithat könnyedén Első lépésként regisztrálnunk kell. Ezt megtehetjük bármelyik okmányirodában kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, NAV ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten. Mire lesz szükségünk? A személyazonosításra alkalmas igazolványra (személyi, útlevél, jogosítvány), amellyel igazolhatjuk a személyazonosságunkat, lakcímkártyára, e-mail-címre, amelyre megkapjuk az első belépéshez szükséges egyszer használatos kódot. Fontos, hogy a kód megküldése után öt napon belül aktiválnunk kell a regisztrációt. További információ: https://www.nav.gov.hu/nav/szja/szja