Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A volt miniszter már cégvezetőként írta alá a hazai hadiipar fontos szerződését

Hírek2022. dec. 9.MTI

A Magyarországon gyártott védelmi ipari termékek a biztonságot növelik - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A tárcavezető a Honvédelmi Minisztérium és a Dynamit Nobel Defence közötti vegyesvállalati szerződés aláírása alkalmából tartott rendezvényen úgy fogalmazott, a vegyesvállalat a korábbi, "sok évtizedig tartó, nagyrészt felelőtlen politikai döntések" miatt leépült védelmi ipar újraépítését indítja el.

A magyar haderő kezébe olyan eszközök kerülnek, amelyek a magyar emberek biztonságát garantálják - fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, többek - köztük Palkovics László volt technológiai miniszter, a szerződést magyar részről aláíró N7 Holding Zrt. vezérigazgatója - már évek óta dolgoztak azon, hogy a szerződés létrejöhessen és miniszterré kinevezése óta ő maga is aktívan bekapcsolódott az előkészítésbe. Kiemelte: az együttműködés a magyar véderő és azon keresztül a magyar nemzetgazdaság megerősítését szolgálja, annak egyik kiemelt állomása.

A magyar gazdaság újabb "hengerrel", a védelemipar hengerével erősödik meg - mondta, hozzátéve, az együttműködés munkahelyeket teremt, adóbevételt termel, a termékek külföldi értékesítésével öregbíti a magyar gazdaság hírnevét.

Hozzátette: a Magyarországon gyártott védelmi ipari termékek a biztonságot is növelik. Mint mondta, ha a külföldről szállított eszközök esetében a beszállítási láncban "szakadás történne" háború vagy járvány miatt, az nagy mértékben növelné Magyarország kitettségét. Úgy vélte, a vegyesvállalattal ezeket a hátrányokat lehet kiküszöbölni és az előnyöket kihasználni.

A szerződést a Dynamit Nobel Defence részéről Michael Humbek vezérigazgató, az N7 Holding Zrt. részéről Palkovics László vezérigazgató írta alá.

Az aláírást követően Avishay Regev, a Dynamit Nobel Defence felügyelőbizottságának elnöke arról beszélt, büszkék arra, hogy a védelmi iparban továbbvihetik Alfred Nobel nevét, és ennek az örökségnek rendszereik hatékonyságával és minőségével felelnek meg.

Mint mondta, német cégként évek óta keresték, hol tudnának az országhatáron kívül termelési egységet létesíteni és végül Magyarországon találták meg a megfelelő helyszínt.

Hozzátette: Magyarországot olyan kormány vezeti, amely biztosítja az ország és az Európai Unió határainak védelmét és elkötelezett az ország védelmi ipari képességének megerősítésében. Olyan környezetet találtunk, amely kedvez a befektetéseknek, ösztönzi a beruházásokat - mondta, hozzátéve, a munkaerőpiacon és az egyetemeken pedig képzett munkaerőt találtak.

Kiemelte a két ország fegyveres ereje közötti jó együttműködést és megemlítette, hogy mindkét haderő használ azonos rendszereket, és a jövőben is azonos védelmi rendszereket fog használni.

Avishay Regev hangsúlyozta: mindezeken túl olyan partnereket találtak Magyarországon, akik tudják, mit jelent a fejlesztés, a termelés és az innováció, és elkötelezettek ezek iránt.