Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Itt vannak a hazai e-sport ranglisták

Hírek2022. dec. 9.Növekedés.hu

Véget ért a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (K&H MNEB) 2021–2022-es – egyúttal eddigi legnagyobb, 17 millió forint összdíjazású évada. A 10 hónapig tartó negyedik bajnoki szezon 10 játékában több mint 6700 egyéni, illetve közel 730 csapatnevezés érkezett, a nemzeti e-küzdelmek élő online közvetítéseit pedig több mint 1 millió néző követte - adta hírül a Magyar E-sport Szövetség közleménye.

A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan a sport leginnovatívabb területének, az e-sportnak az ismertsége, népszerűsége Magyarországon is erőteljesen növekszik és meredeken ível felfelé a szurkolói érdeklődés. Ezt jól mutatja az is, hogy 20212022-es, negyedik évadával több korábbi rekordját is megdöntötte a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, amelyre tíz játékban összesen 6712 egyéni, illetve 727 csapatnevezés érkezett – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság történetének eddigi legnagyobb, több mint nettó 17 millió forint összdíjazású versenyidőszaka a SIM Liga utolsó futamával zárult le hivatalosan.

Magyarország leggyorsabb virtuális pilótája Tóth Dávid lett, aki egy héttel korábban világbajnoki bronzérmet szerzett a Sim Racing World Cup monacói döntőjében.

A tizenegy bajnoki címért folytatott nemzeti e-küzdelmek élő online közvetítéseit összesen 1,4 milliószor tekintették meg, ami 1 millió összesített egyedi nézőszámot jelent. Az online zajlott versenyek közül a League of Legends, a Counter-Strike: Global Offensive, valamint a Valorant és a Rainbow Six Siege összecsapásai voltak a legnépszerűbbek a nézők körében” – emelte ki Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

A 2021–2022-es K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság eredményei:

COUNTER-STRIKE: GLOBAL OFFENSIVE – CS:GO

1. ONYX

2. BÉKÉSCSABAI ESPORT EGYESÜLET

3. MIX

RAINBOW SIX SIEGE

1. KMK ESPORTS

2. WNP ESPORTS CLUB

3. ILLÉS AKADÉMIA SPIRIT

FIFA HUNESZ MASTERS

PS

1. GARDABENYA

2. KONDAKORKEVIN

3. GRIZLYJAM

XBOX

1. ADRIAN

2. MAMERINHO

3. DONUTO

LEAGUE OF LEGENDS

TAVASZI MINOR

1. TEAM PLAGUE

2. WONDER STAG ESPORTS

3. GOLDEN FOX ESPORTS

NYÁRI MINOR

1. WONDER STAG ESPORTS

2. GOLDEN FOX ESPORTS

3. LENOVO LEGION HONVÉD

ŐSZI MAJOR

1. LENOVO LEGION HONVÉD

2. TEAM PLAGUE

3. KMK ESPORTS

VALORANT

TAVASZI MINOR

1. IPON ESPORT

2. RAPID NINJAS

3. LENOVO LEGION HONVÉD

NYÁRI MINOR

1. RAPID NINJAS

2. IPON ESPORT

3. BÉKÉSCSABAI ESPORT EGYESÜLET

ŐSZI MAJOR

1. RAPID NINJAS

2. LENOVO LEGION HONVÉD

3. VENI VIDI VICI

PUBG

TAVASZ
1. MEETTHEWOO

2. GRINDMORE

3. BÉKÉSCSABAI ESPORT EGYESÜLET

ŐSZ 

1. MEETTHEWOO

2. GRINDMORE

3. BÉKÉSCSABAI ESPORT EGYESÜLET

ROCKET LEAGUE

TAVASZ

1. FUTUREESPORTS

2. BUDAPEST FIVE

3. BÉKÉSCSABAI ESPORT EGYESÜLET

ŐSZ

1. BUDAPEST FIVE

2. MTK

3. KMK ESPORT

SUPER CUP

1. BUDAPEST FIVE

2. WILD MULTIGAMING

3. FUTUREESPORTS

3V3 JUNIOR CUP

1. MTK

2. BUDAPEST FIVE

3. WILD MULTIGAMING

WORLD OF TANKS

NORMÁL 

1. 3BOYS1CUP

2. PLAY APEX

3. KOMOJTLANOK

PROFI

1. TRIGGR

2. T0XIC_GAMERS

3. REPTÉR

IRACING

1. TÓTH DÁVID

2. SIMON TAMÁS

3. LEITNER NORBERT

GTS

1. BLAZSÁN PATRIK

2. SZARKA ZSOLT

3. MIHALIDESZ MÁTÉ

HPCL

11. SZEZON, 2021 TÉLI SZEZON

1. PUSKÁS AKADÉMIA

2. TROLLFOCI-HÁLÓSZAGGATÓ ESPORT

3. MTK BUDAPEST

12. SZEZON, 2022 TAVASZI SZEZON

1. TROLLFOCI-HÁLÓSZAGGATÓ ESPORT

2. PUSKÁS AKADÉMIA

3. BUDAPESTI HONVÉD